nem is tudom, volt-e bármikor olyan, hogy pont így munkaidő végén, pont a hidamnál voltam, letaglózott ez a forgatag teljesen. meg hogy mennyien bicikliznek. vagy araszolnak a kocsijukkal. vagy mennyi a szép, már-már a bőség zavara, ami nálam nagy szavak. össze kéne egyszer, gondoltam, szednem a bátorságom, az igazit, és ilyentájban kiülni a híd közepére. (nem péntek hajnalban, bujkálva, önmagam előtt is zavarban.) utána már lehetne csinálni, amit mindig, amiben dejó is vagyok. egészen konkrétan a nézést. és jönnének a szépek meg a szimpatikusak meg a szimpatikus szépek, és a nagy számok törvénye alapján miért is ne állna meg valaki. lefékezne vagy visszafordulna, mint két hete (három?) péntek hajnalban.
csak ő ő lenne, capslock-kal.
ezt még a nyaralás előtt írtam, csak aztán posztolás helyett pakoltam, ott pedig tudatosan kerültem a blogokat (nemvagyokfüggő, nemvagyokfüggő).
ugyanezen a napon a riporternővel való találkozás után arra jutottam, hogy újságíróskodnom kéne. meg fordítanom. meg kutatnom és konferenciákra járnom (oké, ebben benne van valaki más keze-hatása is, csak szeretek halmozni).
ugyanezen a napon meg is térítettek majdnem. találkozz istennel, hát uramisten.
ezt inkább intézem magánúton.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése