szeretek hazafelé sétálni, mégis szeretek. ezen az untig végigjárt úton, szép mégis, ilyenkor a havas fák, a csúszva bevett kanyarok, a zene a fülemben, és énekelni újra. ennyit tesz egy ötös vizsga? ennyit tesz, hogy eggyel megint könnyebb lettem, ennyire ízlik a munkámgyümölcse? és szeretem utána a pohár (oké, három is volt az) vörösbort, és azt is szeretem, ami utána van. ahogy olyan magától értetődővé vállnak a mozdulatok, máskor is lehetne így, igazán. de most ezt se bánom, hogy nincs mindig így, különben sem tudnám akkor megbecsülni, ez már csak ilyen.
nem tudom, mennyire fura vagy nemfura, de én szeretem kiérdemelni, amit kapok, és nem csak úgy ott találni a karácsonyfa alatt. igaz, annak is megvan a maga csodaszépsége.
de most így jó, ahogy van és köszönöm, megint köszönöm, még a hálát is köszönöm.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése