azért ez szerintem minimum egy-kétszer mindannyiunk agyában megfordul, még akkor is, ha utólag elfelejtjük, vagy magunkban se gondoljuk végig rendesen, nemhogy bevallani. igen, gondoltam. és közben arra is gondoltam, hogy nem fogom megtenni (gyávák és igaziból-élni-akarók önigazolása: nem teszem, nem tehetem, hiszen annyi embert tennék tönkre vele magam körül, és én - ugye - önző az nem vagyok). nem fogom megtenni egészen addig, amíg beteg nem leszek (értsd: gyógyíthatatlan), vagy amíg a testem nem érzem márcsupán csak lassú nyűgnek. akkor megveszem a csakoda jegyem a spanyol (/portugál/görög/egyéb) tengerpartra, és miután bevettem a kórházból (ahol előtte éveken át dolgoztam és segítettem az előző bejegyzésben említett soksok embernek) elhozott pár marék pirulát, lelépek arról a gyönyörű, szürkecsipkés szikláról a vízbe. ahogy én azt elképzelem.
aztán repülök.
(az baj, hogy én igazán csak így tudom elképzelni a halálom, és egy cseppet sem félek tőle?)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése