benthagytam a füldugót a fülemben, a saját szívem dobogásán kívüli hangokhoz nem túl sok kedvem van most. így ügyelet után hajlamos felgyűlni bennem az érzés, hogy a legkevésbé sem szeretnék orvos lenni. csak éppen még mindig az van, mint anno, amikor egyformán voltam átlagosan kitűnő történelemből meg biológiából, hogy na bumm. és járhatok kiállításokra, meg festhetek minden hétvégén egy kötőjel három képet, de a na bumm, az ugyanaz marad.
még hétfőn megnéztem a personá-t, nem értettem. úgyhogy kitaláltam, hogy minden héten megnézek egy bergmant, aztán majdcsak lesz valami. fogalmam nincs, mit akarok magamtól, de lehet, hogy megint csak rámnyomta a bélyegét a bartis attila.