gondolni aztán róla közhelyeket. újabban rászoktam megint, hogy a telefonba írjam az utazások közben szárba szökkent magvas gondolataimat. nem mondanám, hogy szépek.
jó is, hogy felmostam a konyhát, kezdek éhes lenni, amit legalább négyig nem szabadna még. hát még ha ötig. kiszámoltam tegnap, ki mertem végre: ha levonom a láb-, kéz-, test-és lélekápolás árát, marad ötezer az utazásig. a vonatjegyet bele se veszem, még a végén késztetésem támadna kiülni az utcasarki állandó hajléktalanunk mellé.
mindenkinek igaziak a bajai (b. például kórházban van, és még sütit is maximum rajzolva szabad neki vinnem), jogos az orrkoppintás akárkitől, ha kapom. várom, mint más a megvilágosodást, azt, amikor jól leszek, pedig nincs okom, hogy rosszul. vagy ha urámbocsá', de szubjektíve mégis, akkor tenni kéne. megcsinálni magam másmilyenre.
azért vicces (is lehetne).
a fodrász szerint sűrű a hajam, szerintem alig van csak pár szál.
r. szerint legfeljebb, ha ülve látszik némi narancsbőr, szerintem állva/ülve/világosban/sötétben fúj.
ugyanő szerint írni is tudok, szerintem pontpontpont.
a pszichológusom szerint, ami hat éve a loire-völgyében történt, az megerőszakolás volt, szerintem én vagyok a hibás. kis álk***a, naná, hogy én tehetek róla.
egészen pontosan péntek reggel kilenc óra ötvennégy perctől van, hogy még annál is jobban. se az azelőttöt, se az azótát inkább most nem szedem szét pillanatokra.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése