a semmiheznemhasonlítható érzés, amikor hajnal fél egykor kiderül, hogy van még egy fél doboz halrudacska is a hűtőben. van élet a répaleves után is.
hasonlóan katartikus úgy tenni tisztába magam, mintha a szomszédban rendületlenül kapirgáló-fúró-döngető munkások mind együtt tisztulnának velem a zuhany rózsája alatt. a hajam meg már megint úgy hullik, mintha parancsra, lassan dalt fogok költeni rá. (kedves hajam, inkább ne hulljál, fölösleges a strapa, úgysincs dalírói vénám [se].)
és legyek büszke magamra, mert megembereltem magam tegnap (a to do-matrica tényleg hat! - és most attól a röpke egynapi halogatástól nagyvonalúan tekintsünk el) és telefonáltam. és szkenneltem. és nyomtattam. (najó, n. szkennelt és n. nyomtatott.)
megtakarításaimban pedig ott tartok, hogy határ a csillagos ég. pedig csak vécépapírra és sminkigazító fültisztító pálcikára gyűjtök.
mikor kell elkezdeni tükörben nézegetni magam, ha tizenkettőharminc, szentimre?
(és mit illik az időkép szerinti huszonhét fokos jelenlegi napsütésben állásinterjún magamra ölteni?)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése