szeretek egyedül lenni, de jó végre már, hogy e. megjött. a legtöbb dologgal így vagyok, az ambivalencia a brendnyú szexepilem. meg gondolkodni szoktam sokszor azon is, hogy jó lenne ketten lenni én. és igazságtalan lennék, és az egyikünknek adnám az összes szomort meg rossz érzést, és ő lennék másnapos a bulik után, meg ő lennék antiszociál is, és nézném otthon a rajzfilmeket fesztiválozás helyett. például.
szerintem tökre bírnám magunkat.
tegnap tizenhárom harminckilencig bírtam evés nélkül, ma inkább reggeliztem. tökjól mutat a hűtő üresen, ez meg a brendnyú dizájn. csak nem szabad hozzá főzős műsorokat nézni, tanulság levonva.
vagy úgy lenne, bárcsak, lottóötösöm (szelvényvásárlás nélkül szigorúan), ahogy tegnap tudtam, hogy össze fogok futni m.nal újpesten. - szedem a gyógyszert. - helyes. a mindhalálig ciklámen rúzshoz most vörösek a körmei, és a haja is világosodott egy árnyalatot. diszkréten közénk lavíroztam a bőröndöt, visszafogtam az automatikus csacsogást, mondtam, hogy mennem kell. egyébként kellett is tényleg.
otthon beraktam a könyvet (virágot algernonnak) a táskába, persze a mozdulat előtt sejthető volt, hogy nem fogom olvasni az út alatt, kiismertem már a kis manővereimet, olyan cukin áltatom magam*. aztán az összes békávét pont elértem vagy pont jött, és még szerencse, hogy tényleg nem olvastam, mert így esett, hogy felfedeztem a grace klinikából az avery alteregóját. de annyira olyan volt a szeme meg a szája, de annyira, abban a tizenhat-hét éves arcában, hogy csak a bámulásától liliomtiprónak éreztem magam.
a régi szép idők emlékére ma este ismét két desszertet tömtem magamba. bárzsing-felsőig töltődött az emésztőtraktusom, nem tudom, hányszor kellett volna átvontatnom magam a szabadsághídon ahhoz, hogy a rekeszizmom alappozícióba kerülhessen ismét.
ja, meg kaptam diplomát. bársonyosat. a kétkezembe bele.
*: azt hiszem, mégis ketten vagyunk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése