leült a hősnő egy padra, mert végre árnyékos volt, mert kimerültek a semmittevésben tanulásban megsorvadt izmocskái, és mert egyébként sem akarta utolérni az úton előbbre haladó mellékszereplőket. az járt az eszében a hősnőnek, hogy ha ez film lenne és ő hősnő tényleg, akkor nemsokára egészen biztosan felbukkanna a hős maga. és hogy az ő előesett vállai sem lennének hanyag tartás, hanem csupa kecs és báj, és a cipőből kibújtatott talpacskái sem feketéllnének, pláne nem ragadnának valami sz**tól, hanem pihepuhán simulnának bele a hamarosan őket masszírozni kívánó, erős férfitenyerekbe.
snitt.
jó volt ez a mai kiruccanás, bár bevallom, egy pillanatra elkapott a földrevetődési vágy, amikor azokat a lövéseket hallottam az erdőben. és igenis lövések voltak, az észak és délből* tanultam, lőnek abban annyit 1861 és 1865 között, hogy tévedhetetlenül felismerjem a puskahangot. szóval egészen más megvilágítást nyert az út elején elhelyezett, fokozottan maradjunk a kijelölt úton-tábla, nem mintha addig késztetésem lett volna a járatlanra cserélni. aztán végül csak fegyelmezetten leguggoltam, mintha éppen pont akkor jutott volna eszemben a telefonom segítségével megigazítani a leizzadt szemem-szám. adok a látszatra én magam előtt is, nemnevet.
azóta mondjuk felmerült bennem a költői kérdés, hogy miféle nőből faragtak vajh' ó engem, ha a pillanat hevében kevésbé tűnt köz- és önröhejesnek az, ha rúzsozni guggolok le az erdő közepén, mint az, ha a banditák konföderációs katonák vadászok lövései elől bújok halálosan fölösleges fedezékbe. fátylat rá.
az útra lehullott szilvából enni pedig nem számít lopásnak, ugye.
speciel tökmindegy, legalább finom szilvával a gastrointestinális rendszeremben égek el a pokol tüzén, ha mégis beütne a krach.
*: ez egy nagyon-nagyon amerikai minisorozat, van némi elfújta a szeles beütése, például, hogy "ohhh, rhett, ooooohh!" = "ohhh, orry, ooooohh!". a kilencvenes évek közepén adták le valamikor, még általánosba jártam, és minden hétfő este ezt vártuk. madeline volt a kedvencem, aki a legszebb, és mindig azt vártam, hogy az a szál legyen, amiben ő szerepel (meg olyan akartam lenni, mint ő, és egy kicsit még mindig olyan akarok lenni). itt van róla wikipédia-cikk, és egyébként is, lehet belőle tanulni történelmet meg angolt, és kellenek néha a dagályok meg a szentimentalizmus, tagadja az, aki meri.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése