nem igazán találok magamhoz, amiben feltehetően közrejátszik, hogy hajnali félegykor még e. nagymamájának a brutálmetál botmixerét búgattam félig megszáradt körmökkel a répalevesben. remélem, az összes, társasházi szabályokat be nem tartó lakó felébredt rá. meg a visító/papp ritát ordítva hallgató gyerekeik is.
hogy pesten és egyedül, újra rászoktam az evésre, egyetlen szerencsém, hogy nagyjából semmi nem lelhető fel a konyhában, a milkával (ne szépítsünk, mert többesszám) holnap estére végzek, pénzem pedig annyi van a hónap végéig, amiből a jövő heti pszichológus meg pedimanikűr-kozmetikus a nyaralás előtt. legalább lesz mire fogni a töretlenül lappangó anorexiámat.
franc se tud kiigazodni rajtam, kéne valami kézikönyv.
mert minden önlehányási ingernek fittyet hányva, másodpercre pontos idői egybeeséssel vagyok képes az új nadrágban annyira szépnek merni érezni magam, hogy szabadjon énekelni és kitárt tenyereket fordítani a szélnek az üllőin. a pofátlan, az elcseszett, a soványkövér, a csúnyaszép mindenemet, azt.
találtam a moleskine naptáramon egy rejtekes hátsó zsebet, és abban mindenféle matricákat, van kisvilla meg kismobil meg kisfelhő meg kisszív. és hogy concert meg dreams meg what if. be is ragasztottam hétfőre egy to do-t, hátha attól majd hajlandó leszek felemelni a telefont, és felhívni a nyírőt meg az autósiskolát. interaktív önmotiváció.
az interneten pedig azt találtam, hogy a zeitor leila, aki a blogger-író példaképem éppen, naszóval, hogy ő nyilvánosan szaniszló judit, és egészen pontosan tíz évvel idősebb nálam, nagyonszép, hosszú barna haja van. és naná, hogy csak írja, hogy nagy a segge, pedig nem is, biztos voltam benne. (megnéztem fészbúkon. de aki ennyire tökéletesen ír, az egyébként is csak szép lehet.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése