papírmasé nap.

erre a keresőszóra dobódott ki a statisztikám szerint valakinek a blog, én meg nagyjából pontosan akkor fogom az elkövetkezendő másfél hónapban látni a napot, ha hajtogatok egyet magamnak. 

mert tökjó gangunk van (most, hogy már a retkes cserepekből is kiszórta e. a beléjük száradt földet), de ha nincs itt a Közellenség (direkt a nagy ká, hogy érezzétek a drámát), akkor van az egy éve konstans ugyanúgy vonyító autista-gyanús gyerek felettünk, vagy vannak a nyanya udvarra kicsapott unokái (akiknek a szülei játszótér helyett rendben levőnek tartják a társasház közös udvarát használni gyereknevelés helyett). ha pedig hazamennék (amitől eleve borsódzik a hátam), akkor az egyik oldalról a barbara hívószóra (nem) hallgató kutyának csúfolt teremtmény ugat hisztérikusan (azt várom csak, hogy mikor kap stroke-ot a nagy felindulásában), a másikról pedig a szintén autisztikus (de ne legyünk ennyire szakbarbárok, lehetséges, hogy pusztán csak irritáló és antipatikus), immár három éves múlt, de még mindig nem beszélő b. ordibálja érthetetlen utasításait, de valami mérhetetlenül akaratos és bicskanyitogató hangszínen r.nak. awesome.

egyébként jól vagyok, e.nek hála felfedeztem az instagrammot, úgyhogy megvan szerintem az új függőségem; voltam sümegen, aminek köszönhetően biztossá váltam abban, hogy nekem mégiscsak a főváros való, ha már egyszer ide születtem (maximum valami nagy és kulturális vidéki jöhetne szóba, de tényleg egy pécs vagy egy sopron legfeljebb); aludtam tíz órát; haladtam száznál is több oldalt, amiből nem jegyeztem meg semmit; felhúztam magam, de nagyon azon, hogy anyám a húgommal üzenget nekem a házba érkező telefonszámlám miatt, és bár egy fillérjébe nem kerülök, míg a húgomat (és ez oké is) ő látja el (mindamellett, hogy n. ugyanúgy kap apánktól pénzt, ahogy én, csak ő azt nem kajára meg rezsifelére kell, hogy elköltse [persze, igen, ez az én döntésem, senki nem kötelezett az elköltözésre]), fel sem merül, hogy netán ennyivel hozzá(m)járuljon, és még csak a telefont sem képes felemelni; megnéztem a szeretlek, magyarország-ot, és rájöttem, hogy szeretnék egy hosszú szoknyát vagy ruhát a nyárra, annyira tetszett az iszakeszter zöldje. szóval jól vagyok, na.

(már csak az a kérdés, hogy miféle hárpia vénasszony lesz belőlem, ha már most ilyen szinten kiakaszt nagyjából minden porszem az amúgy olajozottan működő, ám némileg kényszeresen rigid szerkezetecskémben. can't wait for it.)