wallflower.

tökrossz, senki nem ír, mert valami guzmi van a freebloggal, milyen mázli, hogy valamiért sose tetszett a felülete meg a dizájnjai, és eleve bloggert csináltam.

én meg azért nem írok, mert mindig van valami (más szavakkal, semmi nincs). a gyakorlat félgőzzel fut, mert húsvéthétfő, kedden meg a zárókért jöttek be csak a betegek, és tegnap ugyan be szerettem volna menni, és valaki mellé társulni az új csoportosok felvételekor, de aztán át kellett szerveznem az uzsokit ugyanakkorra, úgyhogy végül ma voltam csak, jövő héten pedig már igazán tanulni kéne, és csak az aláírásokat fogom begyűjteni hétfőn (najó, lehet, hogy nem fogom kibírni, és beülök aznap még a csoportra, mert jobb, mint egy sorozat, figyelni ezt a kezdeti dinamikát, meg a bimbózó viszonyokat).

tegnap ugyanakkor visszatért a hitem, vagyis inkább elmúlt az átok. van tudniillik az a kognitív izém (pedig most tudnom kéne, séma vagy diszfunkcionális attitűd vagy logikai hiba), ami szerint nekem mindenkinek tetszenem kell. nem feltétlen fizikális vonzalmat értek ez alatt, csak mondjuk, hogy legyek szimpatikus, de az mindenkinek és nagyon. miközben még az én elvarázsolt világképembe is köztudott, hogy meglehetős sokféleségünk miatt nem tetszhetünk mindenkinek (nekem is sokan nem tetszenek). na szóval van ez a hiedelmem, és újabban párszor koppantam (vö. belgyógyszigorlat), és éreztem is az összes alkalommal, hogy az adott illetőnek konkrétan én nem stimmelek. én, aki mindenkinek tetszeni kellek (és úgy nagy általában szoktam is, volt is már a szememre vetve, hogy könnyű nekem, ezzel a kisugárzással, ezzel a külsővel). és nem beszéltem ugyan erről senkinek, de ijesztő volt ez az érzés, főleg mert új, és arra is rájöttem (sokadjára), hogy nem mindig szeretem az új dolgokat (persze attól függ, milyenek azok a dolgok, de speciel ezt a kind of meghallgatásra megyek az uzsokiba, na ez nem a jófajta újak közé tartozott a vegetatív idegrendszerem szerint). a lényeg viszont az, hogy tegnap megint szeretve voltam, és ráadásul egy olyan ember számára voltam megnyerő, aki meg nekem volt kifejezetten szimpatikus. lelkes is vagyok álá neurológia megint. egyébként néha úgy jólesne pofáncsapni magam, mert miért akarok például olyan embereknél is jó lenni, akiket semmire nem tartok.
e.vel megnéztük a perks-öt, és most még nagyobb hatással volt rám. meg valamiért az jutott eszembe közben, hogy hogy lehetünk ilyen sokfélék, ha mégis ilyen egyformán érzünk,  miért érzünk sokféleképpen, ha ilyen egyformák vagyunk.