from hell.

egész héten szedem magam össze, keresgélem a megfelelő szavakat, leírni ami van. a traumagyakorlat, a kórház, az tulajdonképpen csak a külső megjelenítője annak a borzalomnak, ami egyébként leginkább bennem van. az csak a könnyű, a látható, ami miatt legálisan lehetek kiborulva. a dickensi nyomor, a csáthgéza-féle elmegyógyintézet, a szagok (a bűz), a színek, a fények, az alkoholtól dementálódott betegek, az átlátszó szürkére mosott orvosi köpenyek, és mindennek tetejébe a "diszciplína, amit tíz nap alatt kell elsajátítanunk". én nem szoktam, hogy velem így beszéljenek, utoljára az anatómia gyakvezem alázott meg így, és akkor még elhittem, hogy hülye vagyok és nem erre az egyetemre való, de másodévben már akkor is inkább csoportot váltottam a könnyen nyelése helyett, és a szemébe nevettem az elsőre sikerült hármas szigorlatommal (amire azóta is büszke vagyok). közben pedig eltelt pár év, és ugyan sok minden rosszat hiszektudok magamról, de abban biztos vagyok, hogy a szellemi képességeim rendben vannak, és én nem vagyok képes ezt a stílust elviselni. persze tegnap volt az utolsó, hogy beszóltam neki, mert képes nem aláírni, és nem fogok egy pszichopata despota miatt csúszni a dolgaimmal. úgyhogy stratégiát változtatok, lenyelem az igazságérzetem, mellé az önérzetem, és még egy hétig engedelmesen bólogatok. az egyetlen pozitívum, hogy mindenki más jófej, falaznak nekünk, szóval lehet elsunnyogni viszonylag korán (bár minden liftút alatt éveket öregszem, egyrészt mert fixa ideám, hogy beszorulunk és megfulladunk, másrészt mert ha összetalálkozunk a vénemberrel, akkor nem lesz az a kapucni meg napszemüveg, ami megfelelően álcázzon minket). najó, még egy pozitív van, ami a legfontosabb pozitív, hogy van e. és van j., és belőlük, miattuk akkor is van erőm, amikor igaziból nekik sincs az enyémnél sokkal több. mert tegnap kaptam szívalakú minyont, és legalább egy pár percre elhittem én is, hogy képes leszek a körülmények ellenére abszolválni a szigorlatot. e. meg az egyetlen, akivel az a hihetetlen, hogy biztos vagyok benne, hogy mindent megért, ami bennem/velem zajlik, és ez akkor is megnyugtató, amikor semmit nem tud helyettem megoldani. ráadásul hamarosan azt is megtudom, pszichopata vagyok-e én is, mert felvette nekem a rorschach-ot tegnap. najóó, igaziból nem lesznek kiértékelve a patológiáim, mert ezt kicsit több ideig tanulják a terapeuták. még jó, hogy fő erényem a türelem (rámszakadó plafon).

a családi gusztustalanságok helyett (arról regényt fogok szublimálni inkább egyszer, ha már kellőképpen objektívvé terapizáltattam magam) inkább valami szép új favorit: