hóhelyzet.

annyira hideg van, hogy zongorázni se tudtam, effektíve elfagytak az ujjaim. alig várom, hogy ne itt lakjak, pláne, hogy ki tudja, meddig tart a tél (még egyet biztos nem bírnék ki ezek között a fűtési viszonyok között). annyira hisztérikus vagyok ettől a márciusvégi hóeséstől, hogy nehezen tudnék olyan dolgot mondani, amihez neadjisten lenne kedvem. mindenesetre a pszichiátria ügyelet biztos, hogy nem tartozik ezek közé, se a kórrajz megírása. miért nem elég, hogy beszélgettem két órát a beteggel és lelkes vagyok, miért kell olyan kórrajzot írni, amilyet az igazi orvosok nem írnak (tudom, mert láttam az igazi kórrajzokat). és rájöttem, hogy a leginkább az tesz irritábilissá és ingerültté, amikor valamihez inkompetens vagyok, és nyominak érzem magam, és ha meg is csinálom, akkor is messzetávol van a tökéletestől. elviselhetetlen. többekkel érzek együtt a csoporton (elutasítottság, elhagyatottság, hiperkritikusság), és furcsa lesz, hogy nem fogom őket többet látni. percek alatt képes vagyok bárkit az életem részévé tenni.

ma vicces élményem is volt amúgy, mert beszélgettünk u.zs.tal a szakdogámról, valamiért mondtam, hogy anorexiából írtam, és kérdezte, hogy kinél, én meg mondtam, meg a családállítást is. mire ő megkérdezte, hogy miért csináltam, hogy beleírtam valami olyat, ami előre borítékolható volt, hogy meg fogják támadni eléggé erőteljesen. jöttem az egyéniségemmel, meg hogy valami kunszt is legyen benne, amire azt mondta, hogy az egyéniségünket azért nagyon sok mindenbe beleadhatjuk, van viszont, ahol nem érdemes/szabad, miért sodortam magam ilyen helyzetbe, érdekes. pedig nem is ismer, két percet ha beszéltünk.

határtalan nihil, az van különben. és ha a nyár is ekkora átverés lesz, mint ez a tavasz, akkor költözöm.

az egyetlen szép most ez: