vannak a napok, amikor az eső és újratél ellenére minden sikerül. mindenhol kedvesek az idegenek (kivétel a kútvölgyi pszichiátriai osztaga, oké, mert tényleg, ne általánosítsunk), minden elintézhető fennakadás nélkül (kivétel, hogy a netben leállt a lift, én meg úgy éreztem, ha helyrerakják, ha nem, én ezerszázalék, hogy be nem szállok, amikor az előbb még error volt, szóval inkább infarktust és stroke-ot kockáztatva felgyalogoltam a tizenharmadikra. a biztonságiőr szerint egészen pontosan kétszázhetven lépcsőt. vicces fiú volt, mert hozzátette, hogy jó sportolást, amikor kinyitotta előttem az ajtót.), kapok pecséteket az indexembe, matricát a diákomra (fel se fogtam, hogy minden valószínűség szerint az utolsót, kellett volna valami feneket keríteni), és ami a főfőfőfő, hogy járhatok a klinikára, konkrétan arra az osztályra, amire szeretnék.
és szeretem a listákat, mert katartikus érzés pipálni a letudottat (pipálom különben ezt az egész hatodévet is, valahogy ettől a végét is jobban látom), és szeretem, mindennél jobban szeretem az embereket az életemben, mert csak. meg azt is, hogy végre újra lelkes vagyok pszichiátriailag.
egyébként meg vagy eleve frenetikus ízlésem van filmekből, és ebből kifolyólag csak a jókat válogatom ki, vagy éppenhogy hótmindegy, hogy mit rakok magam elé, mert mindegyik tetszett, amit a szigorlat óta láttam. legjobban a the perks of being a wallflower. ha kínos, ha nem kínos. viszont nemrossz az új ozon sem (dans la maison), a hangulat jó (mármint hogy jól sikerül nyomasztania), az alapötlet szerintem zseniális, bár valamit még úgy vártam volna. meg a le refuge is tetszett, szintén tőle.
ezt pedig agyonhallgatnivalónak. bár nekem még nem sikerült:
a perks igenis jó film - szerintem is. :)a zenéjéről még írni is akartam.
VálaszTörlésjaj, én is végig imádtam a zenéjét is! szóval írjál róla! :)
VálaszTörlés