újév.

kétségbeesetten remélem, hogy alaptalan hülyeség azt hinni, hogy az egész évünket az határozza meg, ami elsején van. mármint, hogy így fog telni kétezertizenegy. ezt fogom csinálni, így fogom érezni magam. hát könyörgöm, ne.

eltekintve az enyhén émelygő másnaposságomtól, persze minden fantasztikus. főleg az üresség, a szomorúság meg az a monotonitás, amivel megadóan tömködöm a számba a ferrerórosét, főleg az tetszik. nincsválasztás.

pedig de szerettem volna én is írni valami szép összegzést erről az óévről, csak a pozitívakat. mert tulajdonképpen nem is volt rossz ez a háromszázhatvanöt nap. voltak fiúk, akiket egyáltalán nem bánok (amúgy is azt érzem jelenleg megint, hogy különben is csak arra vagyok jó, bármit is próbáltam elhitetni magammal az elmúlt másfél hónapban), voltak gyönyörű külvilágkizárós táncolások, új barátságok és a régiek, kaptam ösztöndíjat (és ezzel életemben másodjára érezhettem azt, hogy honorálva vannak az erőfeszítéseim, mert megérdemlem), volt az a fantasztikus egy hónap a gokiban, volt családállítás, megszületett a keresztfiam, elkezdődött a kinez, volt pici pszichiátria, kaptam piros kabátot, vettem pöttyös ruhát, rájöttem, hogy tudok magas sarkúban járni, és újra lett zs. kár, hogy ettől most inkább bőghetnékem van és jelentős erősségű gyomorgörcsöm. mert biztos elrontottam. és annyira nem így szerettem volna kezdeni, úgyhogy most tetanusmerev vagyok a félelemtől és az önvádól, hogyan fogadkozzak így az újévre.

(de legalább gazdag, az tuti leszek, mert életemben először ettem lencselevest éjfél után, ráadásul még az is kiderült, hogy nekem ez ízlik. és piros is volt rajtam, úgyhogy egyszerűen muszáj, hogy boldoganélünkmígmegnemhalunk legyen. ugye?)