ha három napja járok futni, az már tendenciának számít, ugye, valamint mérhetetlen komoly eltökéltségről és akaraterőről tesz tanúbizonyságot. mindjárt vállon is veregetem magam. mihelyt végre kapok levegőt.
különben meg imádom ezt az ideiglenes tavaszt, lefagytak a füleim, folytak a könnyek a szememből, de akkor is gyönyörű a napsütés. aznap éjjel meg telihold volt, kísérteties udvar világította körül, a felhők pedig úgy rendeződtek barázdákba, mint egy nyári délután bánkon, évekkel ezelőtt. akkor egy szénaboglya tövében feküdtem, körülvett a zene, ahogy beleengedtem magam a végtelen égboltba (mázli, hogy feküdtem, annyira szédültem, de eszem ágában nem volt elereszteni a látványt), most egy ismeretlen budai utcán sétáltam lefelé valakivel. egy tulajdonképpen szinte idegennel. aki hívott ma.
(hát hogyne, hogy nem élem magam bele semmibe. irtóra igyekszem ám.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése