élnimenni.

ezt ma hallottam a diótörőn, egy kislány kérdezte a mamájától mögöttem, hogy de mikor fog élnimenni, mármint a diótörő, a bábu. művelt kislány lehetett, hogy így tudta előre, mi lesz a sztori. 

tetszett nagyon csajkovszkij meg a balett is, láttam már kiskoromban én is, karácsonykor vitt el a nagymamám, öt vagy hat lehettem, inkább öt, és természetesen nagyon beteg (kamaszkoromig minden karácsonykor, illetve nagyobb ünnepkor lebetegedtem, érdekes lenne érteni a miértjét, biztos van), de ezt kaptam ajándékba, a világért otthon nem maradtam volna. úgyhogy szopogattam a negrót, és egyetlen mozdulatra se emlékszem a darabból, nagyon lázas lehettem, és rettegtem végig, hogy ha egyszer elkezdek köhögni, nem fogom tudni abbahagyni. és mégis jó volt, arra emlékszem, a büszkeségre, hogy én már olyan nagy vagyok, hogy az operába mehetek, kettesben a nagymamámmal, ez már olyan felnőttdolog, olyan szép. olyan szép, hogy ma este végig ő járt a fejemben, és a hiánya, ami attól függetlenül fáj, hogy tulajdonképpen nem is ismertem.

különben is nosztalgikus vagyok manapság, tegnap például megláttam messziről azt a gyógyszertárat, ahova régen néha elmehettem én kiváltani a recepteket, nem volt vészesen messze az akkori lakásunktól, csak egy lámpánál kellett átmenni, aztán még pár sarok, olyankor megkaptam anyukám kulcsát. el nem tudom mondani, milyen elégedett voltam magammal, mennyire átéreztem a feladatom súlyát, és hogy lám, rám ilyen komoly dolgokat lehet bízni. közben persze izgultam, percenként tapogattam ki a zsebemben a sorszámot meg a pénzt.

a húgomat is hazahozhattam párszor az óvodából, két és fél év van köztünk, úgyhogy nagy iskolásként mehettem vissza oda, ahova én is jártam, ez volt a legfantasztikusabb, főleg, amikor az óvónénik (akik korábban az enyémek is voltak) dicsértek, hogy micsodanagylány lettem. hát annak is éreztem magam, de még mennyire. különben ez lehet, hogy csak egyszer fordult elő, mégis megmaradt, ahogy a másik nagymamám kijelentése is, miszerint én mennyire precíz vagyok. fogalmam nem volt, mit jelent, de úgy döntöttem, valami fontosat és jót, és ez az első dicséret, amire vissza tudok emlékezni. előtte-utána se kép, se hang.

mondjuk a teljes igazsághoz hozzátartozik, hogy amúgy sem nagyon vannak emlékeim.

hjaj.