hogy adjak-e valaki olyan kritikájára, akinek a véleményére sohasemmikor. elég interessante, ahogy működöm, mert akié meg számít, a pozitívat véletlenül se fogadnám el. bár újabban mégis mintha szárnyakat kapnék.
olvasok szép blogokat, és irigykedem. hogy másoknak nem feltétlen múlt el az írói vénája a nagy (fél)felnőtté válás közben, és az orvosira se foghatom, mert némethlászló, ugye, meg csehov. tényleg, újra kéne olvasni az irgalmat (sose tudtam, hogyan kell ragozni egy ilyen című könyvet, de hogy irgalom-ot, az ezerszázalék, hogy nem stimmel). és még vagy száz másikat is újra, többezret meg el, ismét egy megoldhatatlanság.
és hogy hozzá kéne szokni valahogy a halálhoz is. hogy vannak betegek, akik betegek. milyen lehet, amikor bezárják a mellkasod, vagy kihúzzák a katétert egyetlen mozdulat nélkül. milyen lehet haldokolni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése