az úgy volt, hogy ma mentünk volna richtergyárat nézni - ingyen ebédelni orvosmódra, ezért felkeltem zöldhajnalban, és megcsináltam magam csinosra, aztán a dokinéni belecsúszott egy kocsiba, úgyhogy amíg ő papírokat töltött ki valahol budán, addig én vettem vanilla lattét a starbucksban, és élveztem a hóemberes papírpoharat, a sznobságot, az újkabátom, a napsütést. kiültem a kedvenc rakpartos helyemre, amíg nem nyitnak a boltok (pulcsi-projekt, váhhh), és egy órán keresztül csak ültem ott, és énekeltem, időnként növeltem a vízszintet némi könycseppekkel, és valahogy annyira szép volt újra az élet. néztem a hidat és az eget felettem, a város legszebb házait a túlparton, a hullámokat, a hajókat, a hullámokat megint. arra gondoltam, t.val volt ez a törzshelyünk, mennyit ültünk itt, amikor még azt hittem, a barátom, és aztán, amikor eljátszottam, hogy azt hiszem, a barátom. utána arra gondoltam, hogy ha már az egómnak se fáj, amiért nem köszöntött fel születésnapomon, egyszerűen csak, sok más dologhoz hasonlóan, felháborít, akkor mire fel törődöm bármennyit is a látszattal. és arra gondoltam, soha többet nem akarok törődni semmilyen látszattal. sírás közben nevettem magamon, ideje lenne nem önsajnálni tovább, mégis meddig dédelgessem a szüleim okozta mindenféle tüskéket.
a szikrázó sugarak közt gazdagnak éreztem magam picit én is, ennek örömére megint elköltöttem egy csomó pénzt nemtéli cuccokra, kiakasztó ez az impulzivitás, a világ minden kincséért meg nem válnék tőle. felfedeztem a boltot, amit m. javasolt, és tényleg zseniális, ajánlom mindenkinek. az a neve, hogy gardrób (királyutca 42.), és mangós meg zarás meg mégmenőbb dolgokat lehet venni három-négyezer forintért (én két elegáns egyberuhát meg egy pufikabátot meg egy gyűrűt vettem tizennégyért), van rengeteg kabát és táska és cipő, és tényleg minden.
és már csak azzal hadd dicsekedjek el, hogy tegnap voltam konzultálni túryferinél, átolvastuk a megírt szakdoga-részt, és azt mondta, hogy jól írok nagyon, nem is javítottunk át szinte semmit. az viszont már biztos, hogy eposzi hosszúságú lesz a nagymű, tekintve, hogy csak az előszó+elméleti bevezető tizennyolc oldal, és akkor hol van még a lényeg. fog szeretni az opponensem, de még mennyire.
na megyek, befejezem a szekrényem téliesítését, némileg időszerűnek érzem kipaterolni a kivágott hátú ruhákat a gardróbba. legyen már nyár.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése