tegnap full kifutottam az időből, aztán meg inkább elkezdtem a netflixes száz év magányt, pedig voltak igazán évjavító momentumai a napnak. például amikor á. alvásidejében elkezdtem írni a karácsonyi képeslapokat, az annyira visszarepített a gyerekkoromba, amikor még rendszeresen küldtem leveleket, lapokat (elképesztően grafomán voltam, ugyebár). a festést is elkezdtük á.-nal, ami persze aztán némi dacoskodásba fulladt (mindkettőnk részéről), remélem, ma befejezzük a maradékot is.

az összeszedett mindenfélét is sikerült beszuszakolnom a kocsiba, úgyhogy már csak két zsáknyi holmi várja, hogy valamikor a jövő héten a környéken talált cseritibe elvigyem. szombaton relatív korán indulunk a zemplénbe szóval, ne nevessetek, de én már arra készülök ezzel a pakolással. a kisgyerekes lét nagy tanulsága, hogy minden alvásidőt lehetőséget meg kell ragadni.