és persze ma már reggel elkezdtem az adventi készülődést - szokás szerint kihasználva a maradék egy-gyerekes órákat, de egy kicsit még szeretnék írni a hálaadásról, amire tegnap már nem volt agykapacitásom.

az egy dolog, hogy nagyon kevés hagyomány van az életemben, és ezért is szuperértékes ez a nap, és szuperértékesek a barátaink, akik évről évre szeretnének a részesei lenni. nem igazán tudok klasszabb programot elképzelni, mint sütni-főzni nekik, és aztán együtt (l)enni, beszélgetni, összeállítani a már szintén hagyománnyá vált thanksgiving playlistet. idén, bevallom, maga a hálaadás a szó konkrét értelmében nehezebb volt, mint eddig valaha. hetek óta mély örvényben vagyok az anyai létben, és úgy érzem, valódi segítséget a napokig tartó teljes kicsekkolás és feltöltődés adna csak. objektíve is kevés a jó most (attól az evidenciától eltekintve, hogy mind egészségesek vagyunk, anyagi jóllétben), és azt a keveset is nagyon nehezen látom meg, annyira elborít a saját dühöm, fáradtságom, apátiám. nyilván nem igaz ez minden percben, mégcsak nem is minden órában, mégis, az általános érzésem az, hogy sokkal több időt töltök egy olyan állapotban, amilyenben soha, de soha nem szeretnék lenni. 

aztán tegnap mégis összeírtam két cetlit a háláimmal, írás közben egyre jobban átélve magát az érzést. annyira klassz lenne, ha meg tudnám ezt tartani a pokoli mindennapokon. bárcsak megtanított volna valaki erre, bárcsak ne magamat kéne tanítanom egy olyan életszakaszban, amikor sokszor a legegyszerűbb gondolatokat is nehéz összeszedni, akkora ingerelárasztásban és feszkóban vagyok.

na, de onnan kanyarodtam el, hogy a tradíció fontossága mellett számomra azért is különleges ez az ünnep, mert három évvel ezelőtt éppen előtte tudtam meg, hogy kisbabát várok (covidból gyógyulófélben ráadásul ez volt az első alkalom, hogy emberek vettek körül, miközben bennem ott volt ez a titok). tavaly pedig még ugyan pont nem tudtam, hogy újra beköltözött valaki a testembe - nyakaltam is a fincsi bort -, sőt, az alhasi érzeteim alapján az egész főzőcskézés alatt azt vártam, hogy megjöjjön, de rá két napra mégiscsak csináltam hajnalban egy tesztet, aztán némán sikongatva ébresztgettem v.-t, mielőtt indultam volna rendelni. és ezek a gyönyörű, leírhatatlan pillanatok örökre az enyémek maradnak.

most pedig megyek, és felébresztem mr. terrible two-t, és elkezdjük az adventi kalandok kipipálását.