ó, boldog békeidők, amikor még hittem a magamnak állított határidők betarthatóságában, ó. nem tartom számon, hány múlt már el, nem firtatom, szerelem-e ez most akkor, vagy mi más lenne.

tele van a szoba ikea-párnákkal, kicsit mintha túllőttem volna a célon, a lakás még mindig nem az enyém. fogjuk nagyvonalúan a délig alvás hipomániárája, fogjuk a benti pörgésre (két és fél napig nem voltak a nagyok, szóval kvázi én voltam az orvos, plusz ügyeltem), a hajnali kelésekre, a nemalvásra, a túlalvásra.

egyre biztosabb vagyok a defektjeimben, aminek dacára (vagy épp ezért) egyre jobban kedvelem magam.

részletek egy nyiladozó nárcisz(tikus) naplójából.

és közben próbálok haladni az ulysses-ben, de még mindig nem értem. kétszáz oldal haladékot adok neki, aztán újraolvasom inkább a sündisznó eleganciáját. a katharina blum elvesztett tisztessége viszont kifejezetten tetszett a szarkazmusával, és a hans fallada is érdemes volt.

részletek egy műveltnek tűnni igyekvő nyiladozó nárcisz(tikus) naplójából.