(i know less about life than life knows about me.)

rotigotin kitett a blogjára, és azóta csak kapkodom a fejem, hogy 100 meg 150 meg 200, és váó, és flow, és egészen elkezdtem komoly bloggernek érezni magam. még ha a töredék olvas ténylegesen belém, akkor is már csak lépésekre a nagyszínpad. (nem ezért írunk, írok, obviously, de azért ne tagadjuk, mert na.)

és olyan jóságok is voltak ma, hogy utolsó előtti nap a belgyógyászaton. aminek örülök, de most azt is érzem, hogy mégis kibírnék még egy hetet, ha nem jönne a törzsképzés. egyrészt mert kicsit bele is rázódtam (nem lettem okosabb, és továbbra sem kezdenék el feltitrálni semmiféle belgyógyászati gyógyszerelést, de a látásmódból valami mégiscsak betalált), és jó lenne valahol a két stílus (pszichiátria és belgyógyászat) között sasszézni. nem is jó, inkább fontos. másrészt pedig mert szeretnek. a betegek is, de főleg, hogy már megint ripszropsz egy csapat része lettem, ahol ráadásul van egy csomó értékes és jófej ember. és ma a főorvosnő nagyon szépet mondott. amire majdnem azt válaszoltam neki, hogy ha ezt hamarabb tudom, a véleményét, akkor azt a kettő darab hisztériámat is megspórolhattuk volna, igazán. 

és friss-szép sárgák a körmeim, ki kell használni a megmaradt barnaságot. bárcsak eljutnánk r.val mégis a tengerhez. mondjuk most sokkal jobban vagyok annál, hogy ez úgy komolyan számítson. és mi ez, ha nem bizonyíték a változásra való képességre.