(hanem bármit megtehetnének vele.)
nem veszem fel. a telefont sem, de most arról beszélek, amikor azt kell éreznem hat év egyetem után, orvosként, hogy kiszolgálószemélyzet vagyok. mert az összes, valamilyen alapzavarra (amit lehet és kell is kezelni, és nagyon szívesen) rárakódottan benzo-függőnek szombaton délután kettő és este kilenc között jut eszébe, hogy neki recept kell. adjondoktornőderögtön. és fel van háborodva, ha elküldöm, és fel van háborodva, ha nem azonnal (vár a taxi!), és fel van háborodva, ha nem vagyok hajlandó minden igényét teljesíteni. most mondjuk majdnem mindenki megkapott majdnem mindent, amit akart, és egyszer sem kellett biztonságiakat hívni, és egyszer sem fenyegettek a szeretteim kiirtásával. welldone.
meg arról is beszélek, amikor az emberek csak úgy mondják a mondatokat. bele a levegőbe, mert beszélni jó, másnapra ők maguk úgyis elfelejtik. ja, hogy a mondatok okozhatnak is valamit. bagatell. nem történt se dráma, se semmi, csak túl sokat gondolkodtam megint. két telefoncsörgés közt, aludni úgyis értelmetlen lett volna, ezt a harmadik mélyálomból való ébresztésem után (tanulékony vagyok, látjátok) felfogtam.
nem biztos, hogy bírom ezt még a következő tíz éven keresztül, a nemalvós ügyeleteket. a gyengeségem folytonos bizonyítékát.
persze, az is igaz, hogy így juthatnak a fülembe olyan betegpletykák, miszerint nemhogy gyönyörű vagyok, hanem egyenesen demi moore. franc se érti, miért nem látom szebbnek magamat az életet.
ez viszont szép:
Mindig nagyon elszomorít, amikor ilyeneket irtok az "orvosos" blogokban... pl. IKL is. Viszont azt is nagyon sokszor olvasom a sajtóban, hogy milyen orvoshiány van pl. Németországban....
VálaszTörlésPersze tudom, hogy nem ilyen egyszerü, és nem jöhet mindenki el, csak eszembe jutott...
a helyzet az, hogy nyilván van egy gyávaság-része is annak, hogy alapvetően nem szeretnék külföldre menni élni, de a fő ok, hogy valójában én szeretem, ha nem is az országot, de a várost. szeretek itt élni. plsuz nem tudom elképzelni, hogy minőségi pszichiátriát (főleg később pszichoterápiát, ami a célom) tudjak csinálni nem az anyanyelvemen. nem tudom elképzelni, hogy olyan felhőtlen lenne idegennek lenni egy másik országban. meg félek is, tényleg. főleg egyedül nekivágni.
VálaszTörlésaztán ki tudja, amennyire a környezetemet látom, friss szakorvos-korban szokott eljönni az a kiborulási fok, amikor az emberek meggondolják magukat mégis...
Persze, teljesen megértem az érveidet, és tényleg vannak olyan szakmák, amikhez kell az anyanyelv.
VálaszTörlés