a fejem búbjától a lábam ujjáig tudom, hogy úgy cselekedtem jól, ahogy cselekedtem. de pontosan ennek a folytonos várakozásnak, a reménykedés állandó hullámvasútjának a kiszolgáltatottságától fogott el már jóelőre a pánik.

de legalább bátor vagyok, illetve korrekt.

de legalább belenézhetek tükörbe.

soha korábban az aktuális ittésmost-ban ennyire még nem tudtam. épp ettől lesz ennyire meredek minden ilyen háromnap (vagy félnap vagy félóra) után a mélyrepülésem. 

szégyellem magam, amikor azt mondja, jó vagyok. amikor azt, hogy tiszta. megráznám legszívesebben a vállait, hát hiszen el akarlak venni, te vak, te buta, te szerelmem.

minden körülményed dacára sem tudom elképzelni, hogy végül ne az enyém legyél. 

abszurd még a fantáziaképe is annak, hogy minden körülményeddel együtt végül az enyém legyél.