a reménybeli konyhatündér naplójából.

m. szerint a rizst nem lehet elrontani, és végül is igaza van, mert ha valami kicsit furcsára sikerül, az végül is nem elrontás. úgyhogy most már csak arra kell koncentrálnom, hogy ne hagyjam a brokkolis-rizses-húsos izémet a sütőben. ami egyedül azért lesz nehéz, mert a konstans fáradtság és nemivás ütős kombinációjának köszönhetően annyira költséghatékonnyá fejlődtem ki magam, hogy fél deci rosé beütött, és nem biztos, hogy koncentrációm csúcsán vagyok jelenleg.

viszont ma is csúcs volt az állítás, bár rég strapálódtam le ennyire, túl sok volt a szerep és túl sok az érzelem. de utána voltunk ikeázni m.val, amire csak picit vetett árnyékot a tudat, hogy utoljára cs.val voltam ebben az ikeában, amikor hótszerelmes voltam, és pont egy éve ezen a hétvégén kezdtem el járni családállítani, és pont egy éve ismertem meg b.t, és olyan régóta még csak meg se dobogtatja a szívem senki. komolyan, néha azt érzem, ennél az is jobb lenne, ha egy elérhetetlen után vágyakozhatnék. ha legalább lenne bárki, akire egy második pillantást szeretnék pazarolni.

és tegnap megint tökéletes volt az angyalok amerikában is, életemben ez a második darab, amit képes lennék a kívülrőltudásig agynonézni. m.nak is tetszett, ami azért jó hír, mert ha valakivel megyek olyan színházra/filmre, amit én ajánlok, akkor mindig van bennem egy szorongás, hogy mi lesz, ha a másik utálni fogja. 

ez pedig tényleg gyönyörű és fantasztikus és minden hiperjelzős, és én is ilyen helyen szeretnék élni, és nem szeretnék havat március végén, és nem szeretnék esőt húsvétkor. tavaly ilyenkor nejlonharisnyában voltam a zöld ruhámban. nem szeretném, hogy mindannyiunknak az időjáráson kelljen sírnia.

azthiszem, ideje megnéznem a sütőt.

papírmasé.

na ez most megihletett engem is, pláne, hogy éppen könyv-válság van (ti., hogy mit költöztessek át e.hez, és mit hagyjak meghatározatlan ideig a házban). meg mert amikor elkezdtem olvasni öt-hat éves koromban, akkor éveken át volt egy kis füzetem, amibe akkurátusan belevéstem a kiolvasott könyveket. pirossal az írót, feketével a címet. és mert végeztem a ruhatenger felszámolásával (tegnap este csak kiöntöttem mindent a bőröndökből, amikor n. áthozott kocsival), és egyelőre nem vettem még rá magam, hogy nekiinduljak az esőnek ismét. és persze mert még mindig szeretem a listákat.

szóval:

the lord of the rings, j.r.r. tolkien
1984, george orwell
pride & prejudice, jane austen
the grapes of wrath, john steinbeck
to kill a mockingbird, harper lee
jane eyre, charlotte bronte
wuthering heights, emily bronte
a passage to india, e. m. forster
the lord of the flies, william golding
hamlet, william shakespeare
a bend in the river, v. s. naipaul
the great gatsby, f. scott fitzgerald
the catcher in the rye, j.d. salinger
the bell jar, sylvia plath
brave new world, aldous huxley
the diary if anne frank, anne frank
don quixote, miguel de cervantes
the bible
canterbury tales, geoffrey chaucer
ulysses, james joyce
the quiet american, graham green
birdsong, sebastian faulks
money, martin amis
harry potter, j. k. rowling
moby dick, herman melville
the wind in the willows, kenneth grahame
his dark materials, philip pullman
anna karenina, lev tolsztoj
alice adventures in wonderland, lewis carroll
rebecca, daphne du maurier
the curious incident of the dog in the nighttime, mark haddon
on the road, jack kerouac
heart of darkness, joseph conrad
the way we live now, anthony trollope
the colour purple, alice walker
life of pi, yann martel
frankenstein, mary shelley
the war of the worlds, h. g. wells
men without women, ernest hemingway
gulliver's travels, jonathan swift
a christmas carol, charles dickens
huckleberry finn, mark twain
robinson crusoe, daniel defoe
one flew over the cuckoo's nest, ken kesey
catch-22, joseph heller
the count of monte christo, alexandre dumas
 memoirs of a geisha, arthur golden
the divine comedy, dante alighieri
the picture of dorian gray, oscar wilde
the outsider, albert camus

hát, van hová fejlődni. vagy inkább majd keresek egy olyan listát, ahol menőbb arányok jönnek ki. költözni viszont i-m-á-d-o-k.

hóhelyzet.

annyira hideg van, hogy zongorázni se tudtam, effektíve elfagytak az ujjaim. alig várom, hogy ne itt lakjak, pláne, hogy ki tudja, meddig tart a tél (még egyet biztos nem bírnék ki ezek között a fűtési viszonyok között). annyira hisztérikus vagyok ettől a márciusvégi hóeséstől, hogy nehezen tudnék olyan dolgot mondani, amihez neadjisten lenne kedvem. mindenesetre a pszichiátria ügyelet biztos, hogy nem tartozik ezek közé, se a kórrajz megírása. miért nem elég, hogy beszélgettem két órát a beteggel és lelkes vagyok, miért kell olyan kórrajzot írni, amilyet az igazi orvosok nem írnak (tudom, mert láttam az igazi kórrajzokat). és rájöttem, hogy a leginkább az tesz irritábilissá és ingerültté, amikor valamihez inkompetens vagyok, és nyominak érzem magam, és ha meg is csinálom, akkor is messzetávol van a tökéletestől. elviselhetetlen. többekkel érzek együtt a csoporton (elutasítottság, elhagyatottság, hiperkritikusság), és furcsa lesz, hogy nem fogom őket többet látni. percek alatt képes vagyok bárkit az életem részévé tenni.

ma vicces élményem is volt amúgy, mert beszélgettünk u.zs.tal a szakdogámról, valamiért mondtam, hogy anorexiából írtam, és kérdezte, hogy kinél, én meg mondtam, meg a családállítást is. mire ő megkérdezte, hogy miért csináltam, hogy beleírtam valami olyat, ami előre borítékolható volt, hogy meg fogják támadni eléggé erőteljesen. jöttem az egyéniségemmel, meg hogy valami kunszt is legyen benne, amire azt mondta, hogy az egyéniségünket azért nagyon sok mindenbe beleadhatjuk, van viszont, ahol nem érdemes/szabad, miért sodortam magam ilyen helyzetbe, érdekes. pedig nem is ismer, két percet ha beszéltünk.

határtalan nihil, az van különben. és ha a nyár is ekkora átverés lesz, mint ez a tavasz, akkor költözöm.

az egyetlen szép most ez:

ça va.

vannak a napok, amikor az eső és újratél ellenére minden sikerül. mindenhol kedvesek az idegenek  (kivétel a kútvölgyi pszichiátriai osztaga, oké, mert tényleg, ne általánosítsunk), minden elintézhető fennakadás nélkül (kivétel, hogy a netben leállt a lift, én meg úgy éreztem, ha helyrerakják, ha nem, én ezerszázalék, hogy be nem szállok, amikor az előbb még error volt, szóval inkább infarktust és stroke-ot kockáztatva felgyalogoltam a tizenharmadikra. a biztonságiőr szerint egészen pontosan kétszázhetven lépcsőt. vicces fiú volt, mert hozzátette, hogy jó sportolást, amikor kinyitotta előttem az ajtót.), kapok pecséteket az indexembe, matricát a diákomra (fel se fogtam, hogy minden valószínűség szerint az utolsót, kellett volna valami feneket keríteni), és ami a főfőfőfő, hogy járhatok a klinikára, konkrétan arra az osztályra, amire szeretnék. 

és szeretem a listákat, mert katartikus érzés pipálni a letudottat (pipálom különben ezt az egész hatodévet is, valahogy ettől a végét is jobban látom), és szeretem, mindennél jobban szeretem az embereket az életemben, mert csak. meg azt is, hogy végre újra lelkes vagyok pszichiátriailag.

egyébként meg vagy eleve frenetikus ízlésem van filmekből, és ebből kifolyólag csak a jókat válogatom ki, vagy éppenhogy hótmindegy, hogy mit rakok magam elé, mert mindegyik tetszett, amit a szigorlat óta láttam. legjobban a the perks of being a wallflower. ha kínos, ha nem kínos. viszont nemrossz az új ozon sem (dans la maison), a hangulat jó (mármint hogy jól sikerül nyomasztania), az alapötlet szerintem zseniális, bár valamit még úgy vártam volna. meg a le refuge is tetszett, szintén tőle.

ezt pedig agyonhallgatnivalónak. bár nekem még nem sikerült: 

a lysis

felszabadítást, feloldozást jelent. szóval lysálva lettem tegnap, vagy emittálva, ha úgy jobban tetszik. és az államvizsgáig ezerszázalék, hogy egy sebészetkönyvet se fogok kinyitni. el se hiszem, pláne, hogy a szervezetem még túl négy elnökemberein és egy poklon* is stresszel, és felettébb kitartóan émelygek folyamatos intenzitással.
igaz, azt se tudtam még feldolgozni, hogy hétfő-kedden bikinifelsőben tanultam a teraszon, és LEBARNULTAM, tegnap pedig havon-sáron kellett átvergődnöm magam, a mai hózuhatagról nem is beszélve. rohadtul követelem a minimum tizenöt fokot.
a kútvölgyitől pedig sose fogok szabadulni, mert beosztottak oda pszichiátriára, amibe az a különösen csodás (azon túl, hogy megint utazhatom át a fél napomat), hogy jártam be oda harmadévben magánszorgalomból, és hú de nemszeretem.
viszont.
egy csomó filmet kinéztem, és menni kell moziba. sokat. és kinyomtatom mindjárt az összes ludovicót, mert most a nagy tanulás közben megtanultam már ezt és ezt is, és egyre szerelmesebb vagyok, és tudni akarom játszani az összeset.






*: amire úgy emlékeztem, hogy hosszabb és rejtelmesebb, de azért tetszett így is, pont nekemvalóan lelkinyomasztó.

magasiskola.

vajon mennyire patológiás az a reflex, hogy ha pisilek, akkor rögtön elkezdek sírni is.

szeretnék holnap ugyanilyenkor gúnykacajok közepette visszagondolni a mai (tegnapi/tegnapelőtti) önmagamra. 

from hell.

egész héten szedem magam össze, keresgélem a megfelelő szavakat, leírni ami van. a traumagyakorlat, a kórház, az tulajdonképpen csak a külső megjelenítője annak a borzalomnak, ami egyébként leginkább bennem van. az csak a könnyű, a látható, ami miatt legálisan lehetek kiborulva. a dickensi nyomor, a csáthgéza-féle elmegyógyintézet, a szagok (a bűz), a színek, a fények, az alkoholtól dementálódott betegek, az átlátszó szürkére mosott orvosi köpenyek, és mindennek tetejébe a "diszciplína, amit tíz nap alatt kell elsajátítanunk". én nem szoktam, hogy velem így beszéljenek, utoljára az anatómia gyakvezem alázott meg így, és akkor még elhittem, hogy hülye vagyok és nem erre az egyetemre való, de másodévben már akkor is inkább csoportot váltottam a könnyen nyelése helyett, és a szemébe nevettem az elsőre sikerült hármas szigorlatommal (amire azóta is büszke vagyok). közben pedig eltelt pár év, és ugyan sok minden rosszat hiszektudok magamról, de abban biztos vagyok, hogy a szellemi képességeim rendben vannak, és én nem vagyok képes ezt a stílust elviselni. persze tegnap volt az utolsó, hogy beszóltam neki, mert képes nem aláírni, és nem fogok egy pszichopata despota miatt csúszni a dolgaimmal. úgyhogy stratégiát változtatok, lenyelem az igazságérzetem, mellé az önérzetem, és még egy hétig engedelmesen bólogatok. az egyetlen pozitívum, hogy mindenki más jófej, falaznak nekünk, szóval lehet elsunnyogni viszonylag korán (bár minden liftút alatt éveket öregszem, egyrészt mert fixa ideám, hogy beszorulunk és megfulladunk, másrészt mert ha összetalálkozunk a vénemberrel, akkor nem lesz az a kapucni meg napszemüveg, ami megfelelően álcázzon minket). najó, még egy pozitív van, ami a legfontosabb pozitív, hogy van e. és van j., és belőlük, miattuk akkor is van erőm, amikor igaziból nekik sincs az enyémnél sokkal több. mert tegnap kaptam szívalakú minyont, és legalább egy pár percre elhittem én is, hogy képes leszek a körülmények ellenére abszolválni a szigorlatot. e. meg az egyetlen, akivel az a hihetetlen, hogy biztos vagyok benne, hogy mindent megért, ami bennem/velem zajlik, és ez akkor is megnyugtató, amikor semmit nem tud helyettem megoldani. ráadásul hamarosan azt is megtudom, pszichopata vagyok-e én is, mert felvette nekem a rorschach-ot tegnap. najóó, igaziból nem lesznek kiértékelve a patológiáim, mert ezt kicsit több ideig tanulják a terapeuták. még jó, hogy fő erényem a türelem (rámszakadó plafon).

a családi gusztustalanságok helyett (arról regényt fogok szublimálni inkább egyszer, ha már kellőképpen objektívvé terapizáltattam magam) inkább valami szép új favorit: