szállj, szállj.

amióta reggel megláttam az index-cikket, most először lendültem túl a hisztérikus ötéves módjára akarok toporzékolni-állásponton, miszerint nem hiszem el, hogy egyszer az életben akarom igénybe venni ezt az átkozott malévot, egyszer az elmúlt négy évben jutunk el álmodozás helyett a tényleges megvalósításhoz, egyszer akarunk együtt utazni e.vel, ráadásul nem is akárhova, mert j.hoz, és erre tessék. mintha nem lenne elég a mínusz tizenöt meg a beígért hófúvás, most komolyan. jégszilánkok vannak az arcüregembe fúródva.

szóval néha olyan kicsiségeknek is jelentőséget (jelentést) tulajdonítok a mindennapokban, azt vallva, hogy semmisincs véletlen, akkor mi van, ha ez meg aztán pláne nem. csináltak már ebből halálrossz filmet is, amiben lezuhant egy repülőgép a főszereplő nélkül, aki az utolsó pillanatban önzetlen módon adta át a jegyét valami családos embernek, aztán nyűglődött az egyébként teljesen jogos és életszagú lelkifurdalásával még vagy két órán keresztül. bár most elbizonytalanodtam, hogy volt-e valóban ilyen film, vagy az én ábrándos agyacskám szüleménye csupán, mintha rémlene, de ne nézzétek meg. és tulajdonképpen, fel lehet ezt így is fogni, azzal a különbséggel, hogy mi nem krokodilnagy hálivúdi könnyek közt nyújtottuk át a jegyeinket, hanem csak úgy elvevődtek. 

vagyis, köszi malév?