miért vagyok én vajon annyira antisoteszociális, hogy eszembe sem jut százharmincnyolcadikként lájkolni fészbúkon a valaki hatodéves képét, amelyen a fantasztikuskékre beborított szakdolgozatát tartja büszke kezekkel, arany nevével a sarokban? most komolyan, a diplomaosztó után pedig már a mobiljáról meg fogja változtatni a nevét doktorra, sose voltam képes ezt a fajta viselkedést felfogni, vagy akár csak tolerálni. mellesleg eszembe jutott a gólyatábor is, amitől szintén kirázott már akkor a hideg, mert tizenkilenc éves fejjel nehezen ment feldolgozni, miért gondolják a 'nagyok', hogy ismerkedni kizárólag falkában, káromkodva ordibálós (netán ordibálva káromkodós) játékok keretein belül, lehetőleg folyamatos alkoholos befolyásoltság alatt lehetséges. amivel nem azt mondom, hogy én nem táncoltam t.val hajnal hatig önfeledten, vagy hogy nem estem bele majdnem fejjel a vécébe utolsó este a csapatfeladatok végrehajtása közben, de ezt a primitív csordaszellemet sosem voltam képes magamba ereszteni. ilyen szempontból nem is bánom, hogy hamarosan vége az egésznek, ha úgy vesszük.
találkoztam ma végül m.val, és attól eltekintve, hogy a sirályban a szűk másfél óra leforgása alatt három ismerősével futottunk össze, akik direkt kihangsúlyozva, hogy ezt teszik, gázoltak bele a kettesben beszélgetésünkbe (a törpe és nagyon alternatív rendezőszerűségnek néha ijesztően kocsányon lógó pillantásait kaptam el), szóval némi incidenseket leszámítva, nagyon feltöltős másfél óra volt. nem tudom, mit szeretek ennyire ebben a srácban, pláne, hogy végeredményben alig ismerem, és a pár főzős estét leszámítva futó, túlpörgött (mármint hogy ő volt túlpörögve, én általában szerényen nyomom a magam mamatempójában) találkozásaink voltak csak. mégis tetszik a felfogása csomó mindenben, és sajnálom, amiért az ország másik felében lakik. meg amiért nélkülem járta be amszterdamot, hallatlan.
viszont falafeles humuszt egy ideig nem engedek az emésztőtraktusom közelébe, az is biztos. ellenben n.ék sütöttek délelőtt fincsi sütit, úgyhogy mihelyt mozgásképes állapotba hozom magam (és elmúlik a túlevettség hányingere), megnézem, hagyott-e nekem is a család. amit ajánlok nekik melegen.
és már csak a hét tanulsága: nem szabad esténként olyan könyveket olvasni, mint a szellemlány. bár a cím ellenére nem kísértetsztori, hanem egy gyermekpszichológus nő írta, kénytelen voltam hajnali egyig olvasni, hogy legyen esélyem rémálmok nélkül elaludni. mondjuk azért meglehetősen szedtem a lábaim, amikor fogmosás után jöttem vissza a félhomályos szobámba, a tükörben sejtelmesen visszatükröződő lépcsőkorláttól pedig egyenesen pánikba estem. ennyit az idegrendszeremről.
meg üzenem annak, aki a mínuszfokokat kitalálta, hogy az ilyet be kéne tiltani. még a fülmelegítő alatt is lefagytak a füleim.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése