kiderült, hogy még van idénre egy csomó szabim. mondjuk a visszatérés utáni első napokban produkált működésemet és dekoncentráltságomat érzékelve nem biztos, hogy nekem olyan gyakran kéne szabadságra mennem (dehogynem). 

a hőségtől némileg cseppfolyósodik az agyam és belassulok (utóbbi néha nem is jön rosszul), de azért ne már, hogy augusztus közepe legyen. szokásos rinya, hogy mikor telt el a nyár a jóváhagyásom nélkül. sokat jut eszembe, hogy gyerekkoromban mennyire elképesztően tudtam unatkozni nyaranta. a huszadik könyv kiolvasása és hatvanhat teátrális vers megírása után már nem nagyon tudtam mit kezdeni magammal, úgyhogy mindig vártam az egy hetes, kötelezően külföldi nyaralást. ahol pár nap után szintén intenzíven unatkoztam (apám nem szeret várost nézni, anyámnak meg nem nagyon volt beleszólása a programba). általában tengerhez mentünk, franciaország vagy olaszország, később - kutyástul - horvátország. (nem mintha apám a tengert szeretné, de vélhetően évi egy külföldi utazásra feltétlen szükség volt a cv-jében.) vártam, hogy jöjjön az indulás napja, mert hiányzott a szobám, ahová elzárkózhatok előlük, és mert tudtam, hogy a hazaérkezés után már csak pár hét, és kezdődik a suli, ami egyet jelentett a barátokkal, a cuki tanáraimmal és azzal, hogy újra önmagam legyek. 

tök ciki, mennyi időt pazaroltam el unatkozással életem első 18 éve alatt.