az idő egy misztérium. azt sem tudom, betalálok-e holnap a kórházba, mintha évekkel ezelőtt tettem volna meg utoljára azt az utat, másrészt viszont: mikor lett augusztus?

volt egy csomó letisztult gondolatom a nyaralás alatt, de mindet elnyelték valahogy az események (meg az instagram). arra azért emlékszem, hogy az átlagosnál is jóval nagyobb frekvenciával éreztem magam szerencsésnek. eleve, hogy utazhatok. aztán ott, hogy megtehetem, amire gyerekként mindig vágytam. ha elfáradunk vagy egyszerűen csak kedvünk szottyan, beülni egy kávéra, egy limonádéra, egy ebédre. megvenni a totálisan fölösleges, ellenben rettentő cuki feliratú neszesszert. kapni ajándékba tökéletesen hozzám illő színű vázácskákat. venni ajándékokat. tudom, ezek ilyen fogyasztói, sokak szemében gusztustalan izék, de szerintem akkor is csodálatos. és hiába nőttem fel korrekt (időnként több, mint korrekt) anyagi körülmények között, most, hogy ezek a saját magam által megteremtett lehetőségek, újra és újra hálával és örömmel töltenek el. 

tulajdonképpen azért is szerencsés vagyok, hogy nem kapjuk rendszeresen a hiányszakma-pótlékot, mert így most, hogy valamennyit mégiscsak sikerült törleszteniük, megvan az anyagi alapja a következő utazásnak. félre is tettem gyorsan magam elől. 

de talán a legfőbb szerencsésségem abból fakad, hogy elképesztően tudom élvezni a dolgokat. tényleg a másfél eurós lattét és a pastel de natát. a kávézó székét a fenekem alatt. a tárgyak tapintását. a csészét, amiben szervíroznak. a kiskanalat, ami annyira szépen hajlik a tányér szélén. a szelet, a napsütést. az odaragadást a vonatüléshez. a parkban pikniket. az elutazást és a hazatérést. a lakásom hűsét, b. lakásának a forróságát. a futást az erdőben. hogy figyelhetem az embereket. hogy nincs itthon tej, mire hazajövök, ezért reggel kénytelen vagyok elzarándokolni a kaffeinbe. a telefonnyomkodás nélküli egyedül-kávézgatást. a tányéralátétre rajzolást a zeller bisztróban. a kacsamáj brulée ízorgiáját. a mások szeretetését. a szerelmet. (kicsit ciki, de a saját ötleteimet is a boldogságig tudom élvezni. például, hogy milyen ügyesen kitaláltam, hogy vigyek autentikus portugál süteményt a kollégáimnak, vagy e. lánybúcsújára ahogy gyűlnek az ötletek.) a könyveket, amiket olvasok. jelenleg épp a némaságot, amiben azt külön élvezem, hogy egy történelmi(bb) témájú regény is ennyire le tud bilincselni. 

szóval kösziköszi, temperamentumom, köszi, gén-környezet interakció, köszi, csillagok állása. nem is tudom, ha lehetne kívánni, lenne-e mit.