szóval. azért van, ami még(is) igaz. például az állandóság. hogy 2009 óta ugyanaz a jungi személyiségtípus vagyok (e n f j), ami ráadásul tényleg én vagyok. hogy ugyanúgy felmászom a gellérthegy oldalán, csak most egy évszakkal később, mint három éve, és most nem piros, hanem zöld kabátban hintázom ki a szomordühömet. és működik. ez a mindig ugyanott lyukadok ki akár el is keseríthetne, mégis inkább megnyugtat. legalább körbe tudok forogni. legalább a hintázás biztos pont az életemben.

azt énekeltem amúgy magamnak, hogy nem hagyhat el, mert soha nem is voltunk egymáséi. amiért haragudhatok, az csak az, amit én beleilluzionáltam a történetünkbe. nem érezhetem magam elhagyottnak, elhagyott nőnek, lalalalaaa, nyugalom van, lalalalaaaaa.

megint négy lakáshoz csörögnek a táskámban a kulcsok. az egyik, amiben már nem is vagyok biztos, hogy laktunk valaha, pedig e.vel, és sokáig, és szerettem. most ott van a zongorám (pianínó), amit majd nemsokára rózsaszínre festek. a másik a saját lakásomé, ami jelenleg háborús övezetre hasonlít a leginkább, de minden hisztériám dacára kezdek belejönni, és a héten még két festőtől kérek ajánlatot, és ma hozzák a zuhanykabinom, és az építészfiú is felugrik, kitaláljuk a hálófülkét. 

a harmadik, amit most (megint) itthagyok, vasárnap összepakoltam mindent, ami nem ruha, de csak tegnap, amikor hazajöttem, szatyrok, bőröndök a sarokban, vettem észre, hogy nélkülem ez a lakás tényleg semmi, de legalábbis nem otthon, hát én is könyörögnék magamnak, hogy maradjak. pár hülye körömlakkos kép meg dekorcucc, amiket nem bírtam megállni, és előre megvettem a lakásba (ld. fent), szép szalvéták, három darab párnahuzat, pár hülye illat, a félkész képek szanaszét. tényleg, ennyi egy otthon? a tegnap éjszaka volt itt az utolsó. tényleg, érzek bármit?

a negyedik pedig az apám háza, ahová újfent visszahurcolkodom, bútorfestés ürügyén, meg hogy egy helyről könnyebb lesz költözni majd, ha ott tartunk, de valójában csak nem megy. itt tovább. és ha logikus, ha logikátlan, ha jó, ha rossz, ez az első döntés az elmúlt félévben, amikor f. helyett magamat helyezem az első sorba, és most már visszavonhatatlan. jól csapdába csaltam magam, amikor szombaton felhívtam az apámat, és örülök ennek a csapdának. különben is, tavasszal kert kell, nem földszint a belvárosban. győzködjem még magam?

keresek valami szép dalt, aztán összeszedem a maradékokat.