tegnap megpróbáltam lekenyereznifánkozni a klinikás főnökömet, hogy cserébe ne kelljen nap, mint nap újraépíteni az optimista énemet, miután kilépek az épületből. hozzá képest magam vagyok a megtestesült bright+shiny (haha), és nem egyszer nyeltem már vissza a mondatot, hogy "én nagyon sajnálom, hogy te egy keserű vagy, és egy cinikus, de legyél szíves, szedd össze magad". az új challenge-m (mást nagyon úgysem érzem, hogy profitálhatnék ebből a gyakorlatból, kivéve persze a kapcsolatépítést), hogy kicsikarjam belőle az őszinte örömnek legalább valami incifinci megnyilvánulását, hátha akkor rájön, hogy nem csak mások ócsárolásán lehet nevetni.

aztán pár napi ügyintézés árán átkerült a kartonom végre egy kerületi háziorvoshoz, aki a nemes aktus keretein belül megolajozta a pecsétemet, és megadta a magánmobilját - némi joviális férfiorvosi térdem-paskolás közepette - , hogy a jövőben csakis azon keressem, bármi ha lesz.

#énésaférfiak