az most akkor ciki vagy menő, hogy szerintem tíz-tizenöt évvel ezelőtt én pontosan az a lány fiatal nő szerettem volna lenni, akit ma láttam volna a szüleim kocsijának ablakából. ahogy sétáltam a kavargó hóban, arccal fölfelé, nyelvvel kifelé, az idei tél legszélesebb vigyorával a számon.

ja, és boldogkarácsony és szeretet és minden, de levettem az oldalsávból azokat, akik titkosítottak útközben, vagy nagyon nem írnak, bocsi.

mondtam már, hogy titokban nagyon szeretem a karácsonyt? most éppen azért, mert legálisan lehet giccses dalokat hallgatni, meg legálisan lehet előtte csomó pénzt elszórni ajándékokra. menthetetlenül szeretek csomó pénzt elszórni, óigen. 

a tegnapi ügyelet egyáltalán nem olyan volt, mint a városi legendák szerint, mármint hogy szuicid szándékúak hada, és a családom egyik része (apa+n.) hozott ünnepi kaját, a családom másik része (anya+n.) pedig ízléstelen műfenyőt (és ünnepi kaját). ma pedig már csak a nap sokkal kisebbik hányadában volt hányingerem, és enni is bírtam. ami azt leszámítva, hogy kettőt alszom, és vissza fog jönni a mínusz három kiló, azért inkább jó hír.

megyek is, harapok valamit. meg berakom századjára ezt*:

*: igen, a giccses filmek legális megtekintése miatt is szeretem a karácsonyt. mentségül annyit, hogy ez életem második könyve, amit elolvastam a bambi után, és nagyon szeretem, és megálltam, és moziba nem mentem el rá.

még mindig egy idegen lakásban érzem, ha egy fokkal is, de otthonabban magam. némileg turkáltam a kamrában, úgyhogy most már vannak karácsonyfadíszek meg gyertyák meg gömbakvárium meg minden. muszáj lesz megkérnem f.ot, hogy még a költözésem előtt rakjunk ott rendet, mert biztos vagyok abban, hogy ecseripiaci kincsek rejtőznek a kupleráj alján. 

n. is itt fog aludni, nagypolgáriaskodunk egy kicsit közösen, olyan jó, hogy visszakaptam a húgomat. és e.ék is úgy döntöttek, hogy itt töltenek kutyástul egy csomó napot, szóval lassan igazán csak a világbéke fog hiányozni.

ülök a teraszon, téli napfürdő. amikor nem a semmire, akkor a tavaly ilyenkorra gondolok. pár óra, és először csókoljuk meg egymást. nagyjából percre pontosan plusz egy nap, és keringek a kórház kertjében, proaktív és okos hangon magyarázva, hogyan fogjuk hétfőn megbeszélni kettőnket. ha függőlegesen simítok végig a homlokomon, nem lesz már soha, hogy ne érezzem a ráncokat, de ez az év sem lesz soha úgy, hogy ne lett volna. 

képes vagyok egy éve szeretni. 

egyvalakit szeretni.

pontosan ilyennek képzelem, ha haldoklik melletted, akit szeretsz. figyelem a légzését. van-e még. füldugón keresztül, hallás nélkül hallom a mozgását. mozdul-e még. és közben ököllel vágok a falba, mert miért csinálja ezt magunkkal. és én miért. monologizálok a tükörnek, mert ő úgyse hallja. értelmetlenül sok tükör van a lakásban. kifekszem a szabadsághídra, mert ő úgyse veszi észre, hogy éjszaka van és nem vagyok itt. szikrázó cseppekben szemetel rám az eső, álmodtam már egyszer ilyet.

és közben lakásom van (lesz). meg egy csomó szép karácsonyi ajándékom. és közben képet festek (legyen mit kirakni a lakásban). és barátkozom. és kiruccanok bécsbe. mondták, hogy szép, és tényleg az. és közben ezt olvasom (és közben irigykedek). 

és közben karácsony van. 

és.

sose vettem észre, mennyire hosszú tud lenni száz méter, ha közben lépésenként váltok döntést (és még mindig nem tudom). bárcsak lenne mondjuk egy telefonvonal, segély. felhívnám, és nem kéne más, csak egy automata hang, aki bemondja, hogy igen. vagy nem. (még mindig nem tudom.)

négy és fél metrómegálló után hagyott alább a szívem kalimpálása, amikor végre irányt választottam. hogy akkor haza. (mindig, nem tudom.)

ez a bejegyzés most nem a szerelemről szól, bár nyilván, hogy szívügyek. mi más. (nem tudom.)

az utcánk előtt két sarokkal aztán mégis elkezdtem zokogni, két sarok és egy kapu múlva pedig életemben először mondtam ki apámnak, hogy szeretem. (tudom.) 

persze ivott, és egyébként is süket, persze ölelés közben mondtam bele a nyakába, úgyhogy kénytelen voltam tagoltan elismételni. azt hiszem, könnyű volt, mintha magától értetődne. 

aztán gyújtottam adventi gyertyát, és lefestettem aranyszínűre négy darab, ezüstre pedig egy darab malacot.

egy kis impulzus-vásárlás (köszi, h&m home), egy kis tökéletes vacsora (köszi, la pampas, és köszi z.), egy kis istenifinom vörösbor (köszi, polgár pincészet), és máris megindultam felfelé a hullámhegyemen. 

és a számból is elmúltak a fekélyek, és csomó baráttal fogok találkozni a héten még, és csomót fogok szexelni holnap.

úgyhogy

(dogless bone.)

rosszabb napjaimon biztos vagyok a fejlődésem változásom hiányában. mert most például beleolvastam egy harmadéves medika blogjába, és nemcsak az akkori magamra ismertem rá a naponta változó boldogvagyok-nemvagyokboldog-jában. az a baj, hogy a ciklotímiámra a depresszív időszakokban nehezebb büszkének lenni, mint amikor rocksztár hipomán vagyok. 

egy csomó dolgot kezdhetnék a rengeteg időmmel. egy csomó hasznos, kreatív dolgot, például. majd holnap elkezdem. tisztára mint f., aki majd holnaptól nem iszik. naná. 

szóval holnaptól kirángatom magam. például megyünk vacsorázni z.val, aztán a csütörtököt együtt töltjük, aztán találkozom zs.val, akiből még barátnő is lehet. és jövő héten jön e., és már csak alig kell aludni, és jön haza a húgom is, és akkor megváltjuk a világot.