m.d.

és be van írva a neptunba az összes záróvizsga-részjegy, hát komolyan kezd leesni a dolog. ráadásul így kiderült az is (az eredményhirdetésnél kevésbé fogtam fel a dolgokat, és a sebészf***nál nem igazán fűlött a fogam ahhoz, hogy rákérdezzek, úgyse válaszolt volna, amennyire arrogáns volt előtte is), hogy a gyakorlati rész lett a négyes, ami fura, mert mit lehet arra négyest adni, megtapintottam a lépet az összes létező pozitúrából, és elmutogattam minden pyramisjelet az idióta szerzői nevükkel együtt. viszont az mégiscsak tökjó érzés, hogy a feleleteimre ötöst kaptam, pedig egyedül a pszichiátriánál és a belgyógynál éreztem azt, hogy értelmes mondatok hagyják el a számat. 

tegnap pedig megint felismertek, imádok sztárnak lenni. a pincér e. szerint leginkább terry blackre hajazott (el is kaptam egy ismerősével való párbeszédét: "látod, szívem, dolgozó nő vagyok!"), de nagyon cuki volt, többször odajött az asztalunkhoz elmondani, hogy szerinte mennyivel nehezebbek voltak az én kérdéseim, mint a pár évvel ezelőttiek (ami speciel pont fordítva van szerintem), és hogy azért jegyzett meg engem ennyire, mert milyen gyönyörű mosolyom van már. aztán bejött egy atlasz névre hallgató dándog a három gazdájával, úgyhogy onnantól teljesen evidens módon rivaldafény, huss (szerintem a hely összes vendége lefotózta atlaszt, aki egyszer odajött a mi asztalunkhoz is, és nemhogy feldugta az orrát, hanem átívelt felette a fejével [mázli, hogy az összes hamburgert bepusztítottuk már előtte]).

egyébként azon kívül, hogy nem tudom felfogni, hogy orvos vagyok, azt se értem, mi van az emberekkel, megvakultak/meghülyültek-e abban a három hétben, amióta nem tettem ki a lábam közéjük (jóóóóó, nyilván túlzok, mert az aldiig például TÖBBSZÖR elmentem, sőt, lebuszoztam r.hoz, ami előtt metróra is kellett szállnom), mert nem állítanám, hogy külsőségeim csúcsán állnék, mégis, az államvizsgán segédkező nővértől is megkaptam, hogy csináljak valamit, csúfítsam el magam valahogy, ő könyörög, mert így az összes bolond belém fog szeretni, és a beteg (akivel a gyakorlati rész volt) is kiválasztott, hogy azt akarja, hogy én vizsgáljam, mert milyen szép vagyok már. 

olyan vagyok, mint egy óvódás, mindenért teljesen odáig vagyok, amiért most csinálom orvosként először, és amikor ez a tény eszembe jut, kiül valami idült vigyor az arcomra. például most iszom az első kávémat. meg be is fejezem ezt a posztot, mert most megyek az első interjúmra így, a klinikára. legalább megírhattam a többieknek a levlistára, hogy ma biztos nem lesz a profos bizottság.