szólt testében a szív,

többé ne félj. befejeztem a héten a mrs. dallowayt, kifejezetten tetszett, csak közbejött a körülöttem lábra kapott szentjohannagimi-láz, és ki kellett próbálnom nekem is (két könyvig jutottam, totally overdosed).

és örülök, hogy nekünk van igazunk (márciusegy=húszfok, éppolyan alaptételem ez, mint hogy a fagyi nem hízlal, mert hideg), és a márciussal beköszöntött az időjárási tavasz. húgom malacpecsenye színűre égett ma a háború és békével a kezében, ami még rendben is van, tekintve, hogy szőke és fehér bőrű, az én pirosas árnyalatom viszont nonszensz. komoly para lehet tényleg ezzel a fránya ózonréteggel, mert pár évvel ezelőttig egész nap perzselődhettem, akkor is csak barnább lettem. most meg itt vagyunk, március harmadika, és kenegethetjük magunkat tejföllel (jójó, túlzok, de akkor is ijesztő).

kikapcsolódásként sütöttünk csokis tekercset, anya pedig buktát. érdekes, hogy nem fogyok, hallatlan.

csütörtökön meg lovagoltam szfinxet és oroszlánt. akartam, hogy elinduljon velünk (b.t bekényszerítettem magam mögé), tunkoltam a tízforintost a szájába, hátha, de megmakacsolta magát a bestia. ettől függetlenül klassz volt, bár disztingválásban továbbra sem állíthatnám, hogy jeleskedem. de volt (a tér másik felén, szerintem), aki nálam is hangosabban nevetett. becsszó. visítás közben hallottam.

megnéztem ma a vonzás szabályait, és végig totális dézsávűm volt, majd a felénél leesett, hogy azért, mert mintha bateman-nek hívták volna az a.val (még hőskorszakunkban, derégisvolt) látott (szintén nyomasztó és enyhén elmebeteg) film főhősét is, ráadásul kísértetiesen ugyanaz az atmoszféra. azóta utánanéztem, amerikai pszichó, és bret easton ellis regényéből készült mindkettő, úgyhogy ha műveltségem hiányos is, a megérzéseim tehetségesek.
és úgy egyébként örülök annak is, hogy ugyan kényszerkommunikálnom kellett cs.val, viszont egyáltalán nem viselt meg, és simán tudok csak a szép dolgainkra visszagondolni. hát ebből tudom, hogy ténylegbiztos tavasz van. végremár.