imádom a kórházat, imádom a hőségriadót, imádom érezni, ahogy húzódik a csodabarna (egyelőre kissé vöröses árnyalatú még) bőr a testemen. és pénteken megvolt az idei első budapesti nyári éjszakám, már úgy értem, amikor először éreztem azt, amit kizárólag akkor érez az ember, ha csokilikőrrel és narancsos sörrel megrakottan ül a rakpart lépcsőjén másodmagával, egyszál kisruhában, fázás nélkül, tőle balra a világegyetem legszebb hídjával (szabadság, aki véletlenül nem tudná), körülötte pedig csak a víz és csak a fények. nem sok ennél tökéletesebb dolgot tudok a világon, és komolyan elgondolkodom ilyenkor, a többi évszak mégis mivégre.
egyszerűen imádom, amikor ennyire szimpla az élet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése