két teljes napon át egyetlen szót sem szóltam. annyi ebben a mondatban a tagadás, hogy pusztán az elolvasásától negatív és szomorú leszek, hát még amiért én írtam le. hát még amiért igaz. persze, mi mást várhatnék. idegen vagyok én önmagamnak is.
rosszat álmodtam megint, valami nagy víz volt benne és számonkérés valami miatt, amit nemjól csináltam. kicsit fáj ilyet álmodni, mert én nagyon szeretném jól csinálni a dolgokat, tulajdonképpen semmit nem szeretnék jobban. ezt hívják megfelelési kényszernek (?). például elkezdtem most olvasni az üveggyöngyjátékot. leginkább a címe tetszett már régóta, azt gondoltam, valami olyasmi lehet, mint az üvegfigurás tennessee williams-dráma, és azt nagyon szeretem, az olyan szomorú és szép (én is szeretnék szomorú és szép lenni, nem pedig csak az első). de már a bevezetőnél elakadtam, egyáltalán nem az a költői valami, amit vártam a csodaszép szóösszetétel alapján (meg hesse nevéhez is mindig a költőiséget társítottam, senki ne kérdezze, milyen indíttatásból, olyasmi lehet ez nálam, mint hogy a zsombor az egy sötét zsák, a klotild pedig egy kövér víziló, a matildával együtt, csak utóbbin nincs főhercegnői tiara, ezúton is elnézést kérek tőlük). hanem afféle utópia, bár legalább nem az ezerkilencszáznyolcvannégyes fajtából, de ezzel ki is fújt a pozitívumok tárháza (persze mások számára ez nyilván nem volt újdonság). röviden: nem tetszik. mégis végig fogom vergődni, mert ilyen vagyok, mert könyvet nem hagyunk félbe, mert olyan híres, mert az alapműveltség része, mert én átlagon felül szeretnék művelt lenni, és mert ebbe beletartozik a varázshegy, a 22-es csapdája és az üveggyöngyjáték is. hát így járnak a kényszeresek.
szeretnék vásárolni, már nagyon, csak még valahogy nem bírok hozzányúlni ahhoz a pénzhez. különben is, ez is csupán kényszeresség. illetve függőség. a. is megmondta anno, le kéne szoknom róla, igaz, szerinte a naplóírásról is le kellett volna szoknom, amiben szintén van némi igazság (mármint hogy egy bizonyos határon túl nem jó az sem), de mégse tudok egyetérteni. úgyhogy marad a napló, marad a vásárlás, maradok én.
annyira csak nem rossz a helyzet. még a könyv is beindulhat. nem szabad az első huszonhárom oldal után ítélni. úristen, hogy tényleg épp ennyi éves vagyok. leszek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése