mondjuk, hogy pár óránál tovább sose jó az, ami éppen van. hogy kötelezően jön a zuhanás minden vidámboldogságom után. előre beprogramozom magam. aztán ott van a társfüggőségem. a szeretetéhségem. az elismerésfüggőségem. a perfekcionizmusom. hogy nem tudom elengedni a múltat. hogy dédelgetem a sérelmeimet. hogy semmiben nem vagyok kiemelkedő vagy tehetséges, és ezen még folyamatosan nyűglődöm is. hogy ha valami rossz, még direktbe rá is teszek egy lapáttal, mert szenvedni jó, ezt ki ne tudná. hogy néha csakazértse hagyom magam kikecmeregni a magán(y)gödrömből. meg a túlérzékenységem, hát azt nagyon. ahogy annyiszor megsebzek vele másokat, mert igazságtalan vagyok. pedig nem nekik, saját magamnak nem kellek (amit kivetítek mindenkire, ha épp olyanom van). és nagyon indulatos tudok lenni, és gyűlölni is tudok. amire nem vagyok büszke, még ha azzal vigasztalom is magam, hogy ez az ára annak, hogy nagyon tudjak szeretni is. meg minden nagyon látszik az arcomon, főleg a szemeimen, ez jó és rossz is egyben. a rossz része leginkább az, amikor nem is próbálom visszatartani, pedig tisztában vagyok vele, hogy ezzel másokat bántok. utálom, hogy rányomom a bélyegem mások hangulatára. utálom, hogy nem vagyok hajlandó beismerni, hogy nem minden utálatraméltó bennem. utálom, hogy nagy többségben utálom magam. meg a diszfunkcionális attitűdjeimet, amik külön posztot érdemelnének.
(ez egy harmincnapos játék különben, amit valaki más blogján találtam, és megtetszett, úgyhogy most elkezdtem én is.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése