ma kirándulni megyünk megint - egy kicsit kevésbé ambiciózus távot tűztünk ki, mint a múltkori 18 km -, annyira szeretném megmutatni á.-nak a színesedő erdőt (és két hete durván zöld volt még minden, legalábbis a pilisben). 

kisgyerek(ek)kel indulni mindig egy külön mutatvány, de ma nagyon szeretném tartani a tempót, ugyanis amikor pénteken bringáztam a foxpost csomagokért (vintedről vadászott télikabát á.-nak és gumicsizma nekem), vettem észre, hogy még pont máig van foxpost x bohócdoktorok adománygyűjtés. na és nekem, amióta az első játékokat kaptuk, böki a csőröm, hogy mennyi holmija van feleslegesen á.-nak, és ez micsoda pazarlás, ingerelárasztás, felesleges luxus stb.. és valahol igaziból szégyellem is. konkrét játékot én különben alig veszek, mivel rájöttem, hogy a családjainkat esélytelen leszoktatni az ajándékozásról, teljesen mindegy, hogyan kérem őket, mit találok ki helyette. (ékes példája ennek á. 2 éves szülinapja, amire apukáméktól direkt egy nagy és hasznos dolgot kértem - kerti sárkonyhát, amit imád á., és minden nap használjuk -, mégis, utána muszáj volt még három hangos-villogó-csillivilli járművet venniük, merthogy azokat is hogy szereti a gyerek. azért v. arcát is érdemes lett volna lefotózni, amikor hazaért, és meglátta a járműparkot.) az én gyengéim a könyvek, viszont ott azzal nyugtatom magam, hogy tényleg nagyon szereti az összeset á., és általuk mégiscsak az olvasás értékét adom át.

na szóval tegnap á.-nal átnéztünk egy hatalmas ládányi játékot, és együtt kiválasztottuk azokat, amiket odaadunk a “beteg gyerekeknek”. meglehetősen öntudatosan hozta meg a döntést, mit szeretne megtartani, és mit adhatunk oda, irtó cuki volt. úgyhogy most hamarosan indulunk is, és akkor délután még talán lesz idő elszaladni a csomagokkal. fingers crossed.