nem mondom, hogy könnyű úgy gyógyulni, hogy tegnap tizenegy percet kellett dekkolnunk a pataknál a sarkon, csak hogy láthassuk az adott koraesti idősáv egyetlen új villamosát (caf urbos, akit érdekel esetleg a téma). hihetetlen, hogy az egyébként maximum egy-két perces türelmű kisfiam mikre nem képes, ha kellően motivált. újabban a patak körüli futópályán is szoktunk futni, és szuperügyes benne á.. meséltem neki ma, hogy tulajdonképpen már a hasamban is futóversenyre járt, amikor még kis morzsa volt meg avokádó*, szóval semmin nem csodálkozom. várom a tavaszt, hogy én is újra futhassak rendesen, csak valamikor addig még időt kéne szakítanom arra, hogy egy medencefenék specialistával konzultáljak a biztonság kedvéért. 

a nem túl fényes éjszaka után különben azzal vigasztaltam magunkat, hogy feltettem a bakelit-lejátszóra az egyik örök kedvencet: vivaldi négy évszakját. eszembe jutott ugyanis, hogy á.-nal mennyivel több zenét hallgattunk babakorában - eleve volt a hasfájós sírás elleni egy órás tánc-session minden este, napközben pedig rengeteg komolyzene, na meg a kedvenc szomorú zenéim, amikor már nagyon fáradt voltam és jól esett kicsit sírnom. most viszont annyira állandó(nak érzem) a zajt, j. pedig egyáltalán nem hasfájós, nagyon könnyű lekötni a figyelmét még este is, hogy nagyon ritkán jut eszembe bármilyen zenét berakni. úgyhogy most szeretnék erre tudatosabban figyelni, mondjuk reggelenként mindig hallgatni valami szépet a háttérben. talán mindannyiunk idegrendszerének segítene. 

*: mostanában gyakran kérdezi, hogy ő mikor volt kis morzsa, mert j.-ról mondtam neki korábban, hogy nemrég még csak kis morzsa volt. az avokádó meg az egyik kedvence, és a két terhességem alatt készült gyümölcsfotók között mindig meg kell neki keresni.