fú. mindig, amikor azt hiszem, hogy ennél nehezebb már nemigen lehet, az élet újabb szintet lépet meg velem. tegnap délután a semmiből olyan szinten beteg lettem, hogy én ilyet még sosem, de komolyan. értitek, amikor egy órája még ugráltam a trambulinon á.-nal, aztán hirtelen olyan magas láz, hogy a hajam is fáj. egész éjjel két paplan alatt vacogtam, már amikor nem szoptattam, vagy nem á.-hoz rohantam vánszorogtam be. 

szerintem be kéne tiltani, hogy az anyukák betegek legyenek. egyszerűen nem összeegyeztethető a két szerep.

(v. pedig már megint miattam nem megy dolgozni, ami eléggé faramuci érzés. apróságokban és ritkán nem okoz gondot kérnem, és most is viszonylag gyorsan meghoztam a döntést - ebben segített mondjuk, hogy este alig bírtam beemelni á.-t a kádba. azt is tudom, hogy neki ez oké, sőt, a munkahelyének is oké, erről direkt beszéltünk már amikor j.-nal teherbe estem. mégis, nehezen szabadulok valamiféle bűntudattól. meg hát vannak olyan anyák, jó sokan, feltételezem, akiknek meg kell oldani és kész, szóval ne legyek már ilyen nyámnyila. najó, azt azért még most is felmérem, hogy ez a mondat mekkora baromság. ezek a nők ugyanúgy kérnének segítséget, ha lenne kitől.)