annyiszor kelt már mindkét gyerek, hogy teljesen kiment az álom a szememből, de így legalább van esélyem megírni a mai blogvember-adagot. vagy legalább elkezdeni, hátha közben elálmosodom mégis. szép volt ma (tegnap) az erdő, de a legjobb számomra kivételesen nem ez volt most, hanem találkozni v. egy barátnőjével, akinek 10 hónapos a kisfia, és nyilván csupa anyuka-témát tárgyaltunk meg. örülök nagyon a megmaradt nem-anyuka barátnőimnek, annak, hogy velük viszont csupa nemanyuka-témában szoktunk értekezni, ugyanakkor nagy szükségem lenne olyanokra, akik ugyanabban vannak, mint én, mint mi. és most itt nem futó udvariassági diskurzusokról beszélek a játszótéren, hanem valódi barátságokról. 

minden extravertáltságom ellenére nem vagyok egy nagy barát-halmozó, épp ellenkezőleg. mondhatunk válogatósnak is. á. létezése óta lényegében egyetlen barátnőm lett, m., akivel ráadásul a második terhességünket már majdnem szinkronban toltuk végig, szóval tényleg nagyon egy cipőben járunk. csakhogy ők most elköltöznek, és ugyan szinte minden nap megírjuk egymásnak a sirámainkat + örömeinket, egyikünknek sem erre lenne szüksége. sajnos az említett, ma megismert barátnő is solymáron lakik, pedig tényleg tökre megvolt a flow köztünk. viszont az elmúlt két hétben, amióta á. újra hajlandó elhagyni az otthonunkat (előtte volt egy furcsa epizód, feltételezem egyfajta szeparációs szorongásos hullám, amikor sehova nem akart menni, vagy ha igen, akkor is cipeltette magát. amivel nem elvi bajom van, sőt, tök szívesen felveszem, csak egyszerűen nem bírja a vállam-derekam a jelen, krónikusan fájó állapotában), az egyik játszótéren találkoztam egy korombeli és nagyon értelmes nővel. kölcsönösen megörültünk egymásnak, azóta többször dumáltunk is. egyelőre visszafogtam magam, és nem hívtam meg őket a kertünkbe bandázni, nehogy teljesen elijesszem, de szerintem hamarosan eljutunk erre a szintre. izgulok, jobban, mint az utolsó párkeresős időszakom bármelyik randija előtt.