amúgy tegnap nem akartam a jó dolgok listáját elrontani holmi puffogásokkal, de míg n. egy jókora beázásra érkezett haza, addig nálunk meg dugulás van a mosogatónál. nagyon remélem, hogy v. mihamarabb tud szerelőt hívni (ezeket a házzal kapcsolatos dolgokat a mentális egészségem érdekében rá testáltam, és sajna házilag nem sikerült megoldani), mert egyrészt eléggé macerás így két gyerek mellett a konyha és fürdőszoba között grasszálni a mosogatnivalóval, másrészt szombaton hálaadás. ami nagyon sok főzés, és ennek megfelelő mennyiségű mosogatás.
viszont bréking nyúz: á. egy hónap után most először átaludta végre újra az éjszakát asszisztencia nélkül. és tudom-tudom, ez nem elvárás egy kicsi gyerektől, mi se alszunk végig, nekünk is kell sokszor asszisztencia (csak másféle), de akkor is olyan nagyon jól esett csak j.-t szoptatni kelni háromszor.
most épp amúgy a n. által hozott ezer játékkal játszik, szintén asszisztencia nélkül, úgyhogy gyorsan megrendeltem apukámék nevében az aprócska mikulás-ajándékokat, és válaszoltam pár emailre. j. közben a mellkasomon szuszog, idill.
Aaa, pedig tavaly olyan szépet írtál a hálaadásról, hogy tökre megmaradt - remélem, idén sem rondít bele ez a dugulás!
VálaszTörlésdugulas elharitva! es alakul a thanksgiving-menu is. 😍
VálaszTörlésHáromszor töröltem ki az alváshoz való hozzászólásomat. :)) Mert tök nehéz úgy írni, hogy ne legyek bántó, vagy ítélkező, pedig az nem akarok lenni. De ha mégis annak érzed szólják, és törlöm az egészet a fenébe.
VálaszTörlésOk, hogy a nagyobbik fiadat a kistesó születése most megzavarhatta alvásilag, de szerintem simán "elvárható" (nem jó a szó az elvárható, inkább hozzásegíthető, megtanítható) az éjszaka átalvása egy ekkora gyereknek. Bele is pusztultam volna, ha nem így lett volna (nekem volt olyan, hogy volt egy 3 éves egy 17 hónapos meg egy újszülött itthon). És a gyereknek is jó, hogy ilyen elemi dologban, mint az alvás nem szorul másokra.
Van egy új tendencia a szülőségben (intenzív szülők), ami egyenes út a kiégéshez, az összeomláshoz, a mentális problémákhoz. Szerintem az anyának is vannak jogai egy családban, pl., hogy az alapszükségletei teljesülhessenek. De most sokszor csinálunk úgy, mintha ez valami szaranyaság, vagy iszonyatos bűn lenne, és amúgy is minden lépésünkkel végzetesen traumatizálni fogjuk a gyereket, de már azzal is elástuk örökre, hogy a nagyanyja (a mi anyánk) a terhessége alatt nem bio-öko kaját evett. Közben az így nevelt gyerekek mentális állapota szarabb, mint a korábbi nemzedékeké. (Pont most elég sok tanulmányt olvastam - szakmai okok - az intenzív szülőségről, és annak hatásairól a gyerekek fizikai és mentális állapotára.)
szia! nem tudom, milyenek lettek volna a törlés előtti hozzászólásaid, mindenesetre azt, amit írtál se bírálónak, se ítélkezőnek nem érzem. és köszi nagyon, hogy beletetted az energiát, és megírtad a véleményed. nem ismertem az intenzív szülőség fogalmát, szóval igaziból azért is hálás lennék, ha linkelnél a témában releváns cikket akár, ami szakmailag is megállja a helyét, kíváncsi vagyok, hol vagyok a spektrumon. :)
Törlésa helyzet ugyanakkor az, hogy elképzelni nem tudom, hogyan taníthatnám a kisfiamat az éjszaka átalvására (ebben talán az is benne van, hogy én magam is szaralvó vagyok, és sokszor nem tudtam régebben sem átaludni az éjszakát, csak én nem sírtam, hanem olvastam-filmeztem helyette).
á. a kezdetektől kétemberes gyerek (ami fogalmat szintén nem ismertem az ő 8-9 hónapos koráig, akkor találkoztam egy ilyen témájú cikkel, és esett le, hogy ezek szerint nem vagyok egyedül a problémáimmal). a franc se akar intenziv anya lenni, bűntudatom sincs a szükségleteim miatt, lefaragni sem óhajtok belőlük, mérges is vagyok, ha akadályoztatva érzem magam, és nyilvánvalóan nem hiszem, hogy traumatizálnám á.-t azzal, hogy egyedül megyek el pisilni :D. viszont most, hogy j.-val van összehasonlítási alapom, látom, hogy milyen az, amikor egy gyerek tényleg elvan, működik a babakocsi, működik a cumi, működik, hogy szoptatás után elégedett és csak leteszem a játszószőnyegre, és elnézegeti a kis könyveit. az előbb 40 percet elvolt bármiféle szórakoztatás és asszisztencia nélkül a hasán, én meg teljesen kisimultam, mert haladtam a kis projektjeimmel mellette. összehasonlításképpen, á. szerintem 4 percet nem volt el egyedül 3,5 hónaposan (de később sem, sokáig). pedig elhiheted, minden nap próbálkoztam őt letenni különböző settingekben, hiszen alapvetően olyannak képzeltem a babázást, mint amilyen most j.-val (sok interakció, sok testkontakt, de nem f-o-l-y-a-m-a-t-o-s-a-n). és persze, most magabiztosabb szülő vagyok, de akkor sem voltam full szorongó, hogy erre lehessen mindent fogni (ráadásul ismerek családokat, ahol a 2. gyerek olyan, mint nálunk az 1.). az elveim és igényeim nem változtak, mégis, ha csak j. anyukája lennék, fel se merülne bennem az intenzív anya-fogalom, á. viszont továbbra is intenzív jelenlétet igényel (és igen, teljesen igazad van, hogy ez egyenes út a burn outhoz, legalábbis ha egyedül kéne csinálnom, akkor az lenne). szóval ez egy nagyon érdekes kérdés így laikusként, kicsit ilyen tyúk-tojás problémának tűnik, mert a magam részéről egyértelműen azt gondolom, hogy nagyon magas igényei miatt kell intenzívebbnek lennem a vágyottnál, nem pedig valamiféle bűntudat vagy traumatizálástól való félelem hajt.
Örülök. :)
TörlésItt egy rövidebb bejegyzés magyarul:
https://www.portfolio.hu/krtk/20210127/a-gyermekneveles-mint-befektetes-a-szuloi-felelossegek-atalakulasa-466834
Itt pedig egy angolul:
https://www.tandfonline.com/doi/full/10.1080/09581596.2019.1690632#abstract
A többi esetén nem vagyok benne biztos, hogy "mezei" polgárok számára is elérhetőek, val.szeg csak az intézményemen keresztül látom.
Az intenzív szülőség nem arról szól, hogy a gyerek igényli az intenzív jelenlétet, hanem az anyaság fogalmának, és az anyasággal (szülőséggel) kapcsolatos elvárások megváltozásával van kapcsolatban. De majd elolvasod. :)
Nem tudom, hogy ilyen nagy gyerekeknél mit és hogyan kéne amúgy csinálni, mert nálam 6 hónapos korától mindenki aludt éjjel. Persze ezt megzavarhatta a betegség, illetve a legnagyobbnál a tesók érkezése is kavart kicsit (a többinél nem), de alapvetően jól működött. Én nagyon felületes alvó vagyok, és baromi nagy (lenne) az alvásigényem, biztosan nem bírtam volna, ha ennyiszer kell kelni nem csecsemő gyerekhez is. Tehát az alvás nálam prio egyes volt. Nyilván első gyereknél elszartam először, de kb. 4 hós korában eljutottam oda, hogy ha így marad, akkor kinyítom magam és akkor változtattam, a többinél meg már igyekeztem nem elszarni. :)
A legelső lefektetéskor sem egyedül alszik el? Mert gondolom az lenne az első feladat, hogy akkor egyedül aludjon el, mert ha azt megtanulja, akkor a későbbi ébredésnél is vissza tud maga aludni.
Visszatérve még. Az, ahogy minket a szüleink neveltek, ha belegondolsz teljesen, de teljesen más volt, és nem gondolnám, hogy traumatizáltak, vagy szar gyerekkorom lett volna, sőt, nagyon jó volt. De sokkal előrébb helyezték a saját igényeiket, mint a mai szülők. A járóka pl. alapfelszerelés volt, az én gyerekeimnél meg azon röhögtem, hogy a nagyok (!!) voltak benne, hogy nyugodtan tudjanak legózni a kisebb rombolása nélkül. :)) A szüleim nem találták szörnyűnek, ha sír a gyerek a járókában, ha ebédet kell főzni, akkor főztek és kész, nem kötöztek senkit magukra, nem hurcoltak, nem aludtak együtt, már 2 éves koromban is elmentek 1 hétre nélkülem nyaralni, éjszaka engem 3 kg feletti súlynál nem etettek meg. Nem voltak órákon át tartó altatások, nekem meg volt olyan kollégám, akinél még a 10 (!!) éves gyereknél is muszáj volt anya 10 éves koszlott pólójában kakaót inni lefekvés előtt, és addig ott maradni amíg el nem alszik, különben cirkusz volt, és rendszeresen elaludt a gyerek mellett, majd éjfélkor riadt fel, hogy hol is van. Vagy most pl. azért nekem kell egyedülálló szülőként repkednem külföldre, mert a kolléganőim nagyovis gyerekeit nem lehet otthon hagyni 1 éjszakára sem, mert csak anyával alszanak el. A másik kolléganőm ötödikes (!!!!) gyereke nem alszik el máshol, mint a saját házuk, így nem lehet nagyszülőkhöz küldeni. Egy kicsit mintha rabszolgasorban tartaná a mai szülőket a gyerekük (kicsit persze túlzok).
Na mennem kell vacsit adni. :))
Bobe, ha erdekel, hogy a csecsemok es kisgyerekek alvasaban mi szamit biologiailag normalisnak, a figyelmedbe ajanlom Lyndsey Hookway ket konyvet, Let’s Talk About Your New Family’s Sleep es Still Awake, tudomanyos igenyesseggel megirt munka mind a ketto. es hogy miert nehez? mert emlosok vagyunk, akik a civilizacio fejlodese soran elveszitettuk az ‘evolved nest’-unket (az ‘Evolved Nest’ is nagyon erdekes olvasmany, Darcia Narvaez, mas fajok utodgondozasi szokasairol szol es arrol, hogy milyen segitseget kapnak ehhez fajtarsaiktol - jellemzoen sokat).
TörlésEzt is kitörtöltem.:)))
TörlésEzek az őskori példák fel szoktak idegesíteni, mert a szoptatáson és gyerek alvásán kívül semmi mást nem szeretnénk onnan átemelni, és nem is emlegetjük, pl. kevés embernek jut eszébe mások előtt szexelni. :)) Az sem segít itt és most rajtunk, hogy az emlősök sok segítséget kapnak a fajtársaiktól. Az emlősök egy része simán elpusztítja a beteg, vagy sérült utódját, ha túl sok született, akkor abból is elpusztít párat, más csoport hímei simán elpusztítanak egészséges mástól származó utódokat, ezekre még sem hivatkozunk valahogy. Meg arra sem, hogy ezeknek az őskori gyerekeknek a fele nem élte meg az 1 éves kort sem, már bocsánat, hogy ilyen drasztikus leszek, nem kellett 25 éves koráig nevelni meg egy ház árát rákölteni.
Iszonyat nyomást helyezünk szerintem a szülőkre pont ezekkel az őskori hivatkozásokkal, hogy ő szar szülő, mert nem akar 10 évig minden éjszaka gyerekenként négyszer felkelni éjjel. Az intenzív szülőség pont erről szól, hogy a gyereknevelésből egy iszonyatos erőfeszítéseket, szellemi, mentális, anyagi, fizikális áldozatokat követelő munka lett, és ennek bármilyen meglepő elég szoros köze van a neoliberális gazdasághoz is. És aztán nem kell csodálkozni, hogy ezeket az iszonyatos áldozatokat aztán egyre kevesebb ember szeretné bevállalni.
Amúgy szerintem kb. mindenki tisztában van azzal, hogy biológiailag hogyan alszunk, és nem is azzal van a gond, hogy felébredünk többször is éjjel, hanem azzal, ha a felébredéskor másokat is felkeltünk, mert ők éppen más szakaszában járnak az alvásuknak. :)) (Tudom vannak olyan elméletelek is, hogy együtt aludva összehangolódnak az alvási ciklusok, de ez szerintem nem igaz. :)) És én nem vagyok őskori ember, alig vártam, hogy külön lehessen rakni a gyerekeket, hogy végre ne ébredjek fel minden kis neszre. Pedig 9 év koleszosság van mögöttem, ebből 2 év 6 ágyas szobában).
Bobe, tok jo, hogy ezek neked bevaltak. de _szerintem_ ne mondjuk meg, a masik gyerekenek hogyan kellene _szerintunk_ aludnia. (az idegrendszerunk egyebkent a bronzkorban maradt, ez van. a kapitalizmus meg pont hogy a szeparacioban erdekelt, lasd alvastreningezo anyak, ahol nincs szulesi, szuloi szabadsag.) de azert peace!
TörlésCreusa, nem akarom szetspammelni a blogodat, ez az utolso, csak meg az oskorhoz, hogy nyilvan egy csomo mindent nem akarunk belole, de amikor ket masik kolleganommel terelgetjuk a gyerekeinket, az olyan csodalatosan, elmondhatatlanul konnyebb (es konnyed) erzes, es azt erzem, (pont veluk) kommunaban kene elnunk (mert ok a tribe-unk ❤️🙈). a kozosseg kiszallt a gyereknevelesbol (cserebe itelkezik, es jellemzoen nem szereti a gyerekeket a kozossegi terben), amitol nem lesz konnyebb a gyerekneveles.
TörlésÉn nem mondtam meg senkinek, szerintem, azt írtam, hogy nem kéne szabadkozni azért, mert szeretne egy nem csecsemő mellett aludni valaki. Ez szerinted megmondás és gáz? A neoliberális gazdaság abban érdekelt, hogy olyan polgárokat neveljünk fel, akik hasznos tagjai a társadalomnak, akikre nem kell az államnak költeni, de hasznot fognak neki hozni. Ezért minden energiát ebbe kell fektetnie a szülőnek.
Törlés"A neoliberális irányzat az ún. szabad piacelvű logika térnyerését jelentette olyan szektorokban és területeken is, amelyek korábban az állami feladatok közé tartoztak, vagy egyszerűen csak nem a profittermelés határozta meg a róluk szóló közbeszédet. A neoliberális átalakuláshoz sorolhatjuk például az oktatási rendszer privatizálását előmozdító törekvéseket, és a gyermeknevelés befektetésként történő értelmezését is....A fejlődés pszichológia nagy hangsúlyt fektet a gyermek első éveire és azon belül a szülők szerepére a gyermek fejlődésében. A pszichológiai magyarázatok dominánssá válásával a szülők szinte minden tettének (még a legbanálisabb hétköznapi cselekvéseknek is), érzelmi viszonyulásának tétje lesz, amelyekkel a gyermek jövőjét negatív vagy pozitív irányban befolyásolhatja.
Az altatástól kezdve a szoptatáson át a különböző játékokig minden tudatos cselekvéssé válik, amelyet meg kell tervezni, ki kell találni, méghozzá úgy, hogy az leginkább elősegítse a gyermek jóllétét és fejlődését....A gyermek jövőjének kockáztatása azonban korántsem magánügy, hiszen a szülő feladata az, hogy gazdaságilag hasznos felnőttet neveljen, aki nem jelent majd gondot, elsősorban plusz költséget a társadalomnak. A szülői felelősségek átalakulása tehát közüggyé teszi a szülő-gyermek viszony számos aspektusát. Az elmúlt évtizedek egyik legfontosabb változása a gyermeknevelés terén éppen az, hogy az állam egyre inkább kiterjeszti szerepét a családi élet “privát szférájára”. Ezt igazolják az Európa szerte egyre elterjedtebbé váló szülői tréning programok (parenting training programmes), alternatív vagy otthoni iskoláztatással kapcsolatos egyre szigorúbb szabályozások, illetve az iskolai hiányzások egyre szigorodó, szülőket érintő büntetése. Mivel a szülők szerepe felértékelődött a gazdaságilag produktív állampolgárok nevelésben, az állam szerepe is megnőtt a szülői gyakorlatok felügyeletében. "
Hát nálunk amúgy van szülői szabadság, elég sok anyát ismerek, akik 4-6-8 évet otthon vannak egyben, aztán mégis szeretnének aludni. :) És a neoliberális gazdaság megjelenése előtt, mi több, a kapitalizmus előtt a gyerekek magasról voltak leszarva, pici koruktól dolgoztak, nem tököltek a lelki és fizikai jóllétükön való aggódással.
És lehet félreértetted, egyáltalán nem miattad idegesedtem fel. :)) Igyekszem mindig rácsapni a kezemre, most is lehet jobb lett volna, ha nem írok semmit. Írásban minden félreérthetőbb, akkor is, ha a segítés szándéka vezeti az embert. Na mindegy, visszavonulok tovább csendes olvasónak. :)
Mindenki vacsizik. :) Szóval az egészet igazából azért írtam le, mert nekem kicsit úgy hangzott, mintha szabadkoznál amiatt, hogy nehéz az, hogy a nagyobb gyerek nem alszik éjszaka, és hát, hogy milyen szar anya az, aki ezt "elvárja". Holott ebben semmilyen szaranyaság nincsen, és egyáltalán nem olyan dolog, amit egy ekkora gyerek ne tudna megugorni, és ami ne lenne természetes és normális vágya a szülőnek.
VálaszTörlésAmúgy meg nyilván ezer dolgot elolvastál, nem tőlem fogod megtudni a tutit. :)) Néhány dologban amúgy én pl. elméletben nagyon jól tudom a "tutit", aztán gyakorlatban soha nem valósítottam meg, sok okból.
librarycat: engem nem zavar, hogy beszélgettek ti is a blogomon, érdekes a különböző szempontok ütköztetése mindig!
VálaszTörlésbobe: köszi mindent, amit írtál + a cikkeket is - a magyart elolvastam, és nagyon izgalmas, elgondolkodtató téma, tudok hozzá kapcsolódni. sokszor éreztem én is, amióta szülő vagyok, hogy valahogy az egész túl van spilázva néha - és ettől, nyilván, sok szempontból túlagyalok én magam is. és tény: kicsit szabadkoztam amiatt, hogy jól esne, ha a nagyobbikhoz már nem kéne kelni (csak ha betegség stb.), pedig magát a vágyamat egészségesnek, validnak gondolom teljesen. szóval ez a szabadkozás talán éppen azok miatt a szakirodalmak miatt volt, amiket librarycat is felhozott most, és amiket kötődően nevelő szülőként legalább tartalomjegyzék szintjén illik ismerni (vagy hát van egy ilyen atmoszféra, na, szerintem értitek, akik anyukák vagytok, hogy miről beszélek).
sok mindennel tehát egyetértek, viszont azt is gondolom (és ez terapeutaként + barátokkal rendelkező magánemberként is a tapasztalatom), hogy ha nem is traumatizáltak minket agyon a szüleink, és nem is volt szar a gyerekkorunk, igenis volt pár dolog az akkori nevelési trendben, ami nem volt a generációnkra feltétlenül jó hatással. Isten őrizz, nem a járókára gondolok, de mondjuk a nagyon menetrendszerinti etetésre vagy a sírni hagyásra a kiságyban (utóbbit anyukám bevallottan tényleg csinálta, mert ezt mondta neki a gyerekorvos)- ezek nem feltétlen jó üzenetek egy kisbabának a körülötte lévő világról, ami - hiába jelez az egyetlen rendelkezésre álló eszközével - nem reagál rá. de teljesen egyetértek: jelenleg sokan és sokszor esünk túlzásokba, ami végül adott esetben szintén a szülő-gyerek kapcsolat rovására megy, mert túl nagy áldozatot követel. ami példákat írsz a környezetedből, azok számomra is a horror-kategória (abszolút igény szerint szoptattam pl., viszont a saját igényem szerint 8-9 hónapos kortól szép lassan, de tendenciózusan elválasztottam, és amikor 16 hónapos korában fixen elhagytuk a szoptatást á.-nal, akkor majdnemhogy azonnal utaztam ciprusra 3 napra egy barátnőmmel :D).
és még az alvós kérdésedre visszatérve: á. nem egyedül alszik el sajnos, aminek a hosszú előzménye a sokáig (15 hós koráig) szoptatva elaltatás, majd annak tervezett elhagyásával hordozós elaltatás (és onnan ágyba tétel) volt. itt biztosan lehetett volna ügyesebbnek lenni, és egy szülőbarátabb verziót beállítani, de sajnos én ekkor lettem terhes, és estem egyik durva lázas betegségből a másikba, így a hordozóból ágyba-váltást apukája “intézte”. és kevés kivételt leszámítva az esti altatás az ő reszortja volt, hogy én tudjak a nap után pihizni, csak mostanában váltottunk, hogy viszont a kicsivel ne nekem kelljen este 8-9 között szteppelnem a hordozókendőben (igen, itthon ő is így tud a legfixebben elaludni, testkontaktban). szóval én most szálltam csak be igazán a buliba. valószínűleg, ha az elmúlt 1 évet én csináltam volna végig á.-nal, akkor már nem itt tartanánk, mert én a töredékével sem rendelkezem v. Birkatürelmének és áldozatkészségének. most kis túlzással az csoda, hogy elértem azt, hogy ne rám feküdve akarjon aludni (v. ezt hagyta, a gyermek meg nyilván megszokta…), illetve, hogy egyáltalán, nekem ne a hátamon kelljen mellette az altatás alatt feküdnöm annak érdekében, hogy ne akadjon ki. szóval baby steps, de bízom benne, hogy eljutunk egy komforosabb forgatókönyvig. (annyi a pozitív még, hogy simán elalszik tesómmal vagy anyukámmal is, igaz, velük is így testkontakban. de anyukámnál pl. nullaszor ébredt mindkétszer, amikor ott aludt.)
ha a kicsinél van ötleted, hogy - a te szavaiddal élve - hogyan ne szarjuk el, akkor azt örömmel veszem, legfeljebb mégsem élek vele, ha nem érzem általam járható útnak. :) (a magam részéről az összes anyai tanáccsal így vagyok: dráma és magamra vétel nélkül meghallgatok bárkit, sőt, kérek is tanácsokat, aztán kimazsolázom azt, ami a mi egyedi helyzetünkre talán alkalmazható. :))