amúgy meg csak remélni tudom, hogy a saját lakásomba picit nagyobb örömmel fogok majd hazajönni külföldről. (nem, nem szeretnék máshol élni, de nem, nem szeretném ezt a lecsoszott kiábrándultságot sem, ami már a ferihegyen is túl intenzíven és túl azonnal nyomódott az arcomba.)

hiába, hogy három nap csak, mégis hiányoznak az emeletes buszok, de főleg n. hiányzik, akinek nem is értem, hogyan lehet ennyire klassz személyisége. tökbüszkevagyok. 

közben próbálom magam nem belehergelni a ténybe, hogy hétfőtől megint munka, és semmi konkrét jó (=utazás), amit várhatnék, és még a nap sem süt rendesen. 

nyaff. megyek, bánateszem valami finomat.