pár óra eltolódással végre sikerült levakarnom magamról az út porát, most már csak a testápolás van hátra, nehogy lekopjon a barnaság, amit magamra szedtem (pontosabban égettem) az elmúlt napokban. még nem az igazi énformám, de érződik már a nyár. különben is úgy érkeztünk meg e.vel a keletibe, mintha valami egzotikus messziföldről jöttünk volna haza, annyira idegennek éreztem mindent (és magamat a szürkeesős várostól pláne), pedig péntek óta olyan sok minden nem változhatott. jó volt ez a wellnesskedés, bár hiányzik cs., mert nem láttam csütörtök óta, és úgy döntött ma a karótnyelt énem, hogy hazajövök radiológiát tanulni helyette. sok értelme ugyan nincs (vagy olyan könnyű lesz, hogy iq-ból megoldjuk, vagy oly mindegy ez a felületes áltanulás, nem marad meg semmi), csak hát a lelkiismeretem nem tartozik a túlzottan racionális teremtmények közé.
egy-két tanulságot is levontam a húsvétolás alatt. például hogy vitathatatlanul édességfüggő vagyok, ráadásul akaratgyenge. illetve nem is az akaratom hibádzik, sokkal inkább a motivációm arra, hogy mondjuk ne tömködjem magamba hányingerig az olyan süteményeket, amik tulajdonképpen nem is ízlenek. valamiért muszáj ez nekem, pedig semmi jó nincs benne. ikerterhes nagyságú lett a hasam, négyhónapos minimum. (okéoké, némileg túlzok talán, elvégre a vonaton nem adták egyelőre át a helyet, akkor nem lehet a baj. vagy csak bunkók az emberek.)
a másik pedig, hogy itt lenne az ideje a volán mögé ülnöm mégis (reszkessetek autósok és gyalogosok, kutyák és galambok, fák és kerítések), mert nem állapot ez a négyórás vonatút meg átszállás meg utána a pestigállás. a papírom megvan régesrég hozzá, egyedül a bátorság (és a képesség) hiányzik. és nem, cseppet sem vigasztal, hogy mindenki tud vezetni, hogy a lúzerek is vezetnek és az analfabéták és szőkenők, engem ez inkább megrémít. és én vagyok az, akinek folyamatosan mondani kell, hogy jólvan, akkor most válts át kettesbe, most mehetsz, hopp, ott egy gyalogos, most jöhet a hármas, most fék, most index, most piros, most zöld, most túlközel vagy, most túlmessze, kuplung, gáz, kuplung, fék. meg ott van az a rengeteg tábla, a soktöbbi kocsi, a behajtani tilosról és kanyarokról nem is beszélve. parkolni pedig nem fogok. (majd ha lesz az az autóm, ami magától betolat, miközben én békésen rúzsozom a szám, hogy tiptop legyek, mire kiszállhatok, ennyire vagyok képes.)
a harmadik, ami hirtelen eszembe jut, nem is annyira tanulság, vagy legalábbis nem most vontam le, hanem évekkel ezelőtt. miszerint bármennyire is utáltam néha kirekesztett lenni a suliban amiatt, hogy gőzöm nem volt az eszmeraldákról, hozémánuelekről és donkárloszokról, azért mégiscsak iszonyúan hálás vagyok ezért a szüleimnek. szeptember óta nem ültem tévé előtt (és nem, online sem néztem meg semmiféle műsort), és azt hiszem, újabb félévig nem is nagyon fogok ezután a két este után. én nem is tudtam, hogy ilyenek vannak (ilyenek = ilyen műsorok, ilyen celebek). kicsit szomorú lettem mondjuk, hogy mennyien mások ellenben ebben élnek, ezen szocializálódnak. ijesztő. falvak (ezzel most a vonatútra reflektálok) és hajdúpéter. (mondjuk a wakawakát enyhén szégyenkezve, de fel fogom azért használni a vizsgaidőszakos mélydepresszió prevenciójára szerintem, arra a célra, abban az idegállapotban éppen tökéletes lesz.)
kicsit optimistábban is befejezhettem volna, de elkezdett korogni a gyomrom (igen, megint, mivel gyanúm szerint a négyszeresére sikerült kitágítanom a szállodában), és az összes vér is odaáramlott a fejemből. bocsi.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése