2 0 1 6 .

azért némi tradíciót igyekszem én is ápolni, ígyhát.

miközben visszaolvastam az évet (semmire nem emlékezni szintén tradíció!), elfogott az érzés, hogy szerintem én minden évemet szeretem/szerettem, már ami a felnőtt életemet illeti. tökmindegy, milyen feneketlen gödrökbe engedtem bele magam időnként, tökmindegy, milyen volt - nemkevésszer - a boldogtalanságom hőfoka, akkor is valahogy jó volt. nem tapsikolom, hogy vissza-vissza, de hát már csak azért sem, mert irtóra kíváncsi vagyok az újra.

a tavalyi volt az első olyan év, amit teljes egészében a saját lakásomban éltem le. túl nagy innovációk nem történtek ugyan, de lett csomó kis dekorációs izém, amitől az az én otthonom, a nemrég elkészült gardrób pedig szinte ötcsillagos hoteli szférákba emelte a komfortérzetemet. az év nagy részében velem lakott n., aztán elment kínába, mindkét felállás tanulságos volt.

idén semmiféle plusz képzést nem csináltam, jobban mondva befejeztem a jungi elméleti szakaszt, de a vizsgát elhalasztom pár évvel. a választott szakmámmal kapcsolatban 2016-ban sem jutottam előbbre, elhivatottságom finoman fogalmazva is ingadozik. az utolsó egy hét különösen gusztustalan gondolatébresztő volt, bár ami a saját rátermettségemet illeti, abban inkább redukálta a kérdőjelek számát.

voltam apukámék esküvőjén, sőt, én zongoráztam alájuk az oltárhoz jegyzőnőhöz vezető úton. apukám életében először kért hangosan bocsánatot tőlem. cs. megkérte e. kezét, a két éve nyáron férjhez ment barátnőmnek pedig már több, mint 10 napos a kisfia. (meglehetősen cukiság.)

kicsit kevesebbet, de festettem pár képet, meg az íráshoz is visszatértem, legalábbis ezzel áltatom magam. azért kreativitásban szeretnék fejlődni 2017-ben. 

aztán elkezdtem tudatosabban élvezni a jó borokat, és csomó szuper helyen gourmet-skodtam, főleg budapesten. tavaly vettem meg életem első nanushka- meg cos-darabjait, amit lehet, hogy hülyep****-ság felsorolni egy évértékelőben, de az  öltözködés mindig is túlzottan az énképem része volt.

megcsömörlésig ugyan sosem sikerül magam kiutazni, de ez ügyben végképp nincs okom panaszra. volt amalfi-part, aztán genf-lausanne, aztán tenerife, és végül ismét egy nagyobb svájci körút. mindegyik csúcsélmény volt, és az összes helyen éreztem azt, hogy ennél boldogabbnak már nem is lehet lenni. volt még nagyon sok zebegény és egy kevés tiszató is, amiknek köszönhetően, némi külső ráhatásra elkezdtem értékelni a saját országom tájait is. (a darules már majdnem felért az amalfinál tengerben-ringatózással.)
2016-ban ültem be a volán mögé hosszú idő után először, és a végén párszor már élveztem is.

és persze a legfontosabbat hagyom a végére. mert hoztam tavasszal-nyáron két eléggé nagy horderejű döntést, és mindkettő fenekestül felforgatta az életem. lett egy kis (jóleső?) üresség, és lett hely új embereknek, akiknek örülök, akikért hálás vagyok. 

és örülök még az olvasókörnek is nagyon, amit szintén tavaly kezdtünk el, örülök azoknak, akiket ott ismertem meg, és örülök, hogy nem csak a közösen olvasott regényekben léteznek hiperokos, elbűvölő nők. örülök a filmeknek, amiket láttam (kivéve talán a bergman-vonalat, ami egy totális tévút volt, bocsi, kedves rajongók), a zenéknek, amiket hallgattam, örülök az újonnan felfedezett íróknak, az art deco-nak.

és naná, hogy örülök 2017-nek is.