gyűlnek a sohatöbbet-ek a padlásomon, és néha tényleg kínos abba is belegondolni, hogy tizenhét évesen felelősségteljesebben viselkedtem ezeregy szempontból. mondjuk akkor nagyjából abból állt az életem, hogy depressziós, túlcizellált novellákat és verseket írtam, igyekeztem akkor leosonni a hűtőhöz, amikor biztos nem találkozom a szüleimmel, a mindennap más szoknyáimmal  kápráztattam el a töritanárnőmet, hogy szeressen, illetve azon agonizáltam, hogy hogyan valljam be az osztályközösségnek (including myself), hogy mégsem vagyok szerelmes p.be és kicsit sem szeretnék járni vele. 

bezzeg most olyan felnőtt problémáim vannak, minthogy negyed kilenckor (!!!) arra kellett ébrednem, hogy az önkormányzatnak sürgős favághatnékja támadt az utcánkban, nyilván szombaton, nyilván korareggel. bosszúból n. nekiállt porszívózni, én meg cukorgolyókat (sugar cookie bites) tömtem magamba, micsoda revans, biztos magukba vannak most szállva.