továbbadós mémes nosztalgikus nemblog.

marcipánördögtől kaptam, akinek meg is köszönöm szépen. főleg, mert a lassan teljes homályba vesző gimis évekre emlékeztet, akkor volt divatjuk ezeknek a továbbküldős én-játékoknak.

úgyhogy:

1. kinek a tehetségét irigylem a legjobban.

nem irigylem senkitől, csak szeretnék én is olyat, szeretnék én is úgy.
családállítani, mint m., ez alap. csak akkor szeretném csinálni, ha tudom majd úgy, mint ő.
írni, mint a zetor leila vagy a harper lee.
zenét szerezni és zongorázni, mint ludovico einaudi vagy philip glass.
szépnek lenni, mint natalie portman vagy meryl streep (tudom, ez nem tehetség kérdése).
énekelni, mint antonia vai.
nyújtani a pizzatésztát, mint a tegnapi séffiú.
példákul.

2. melyik a kedvenc könyvem, és miért.

sose értettem a kedvences kérdéseket, pláne nem szeretem őket. mert nincs. vagy csak éppen aktuális van. mint most a ne bántsátok. mert szép, mert tökéletesen van megírva, mert vicces, mert szomorú, mert örökérvényű és fontos dolgokról szól, mert letehetetlen és bárhányszor újra elővehető. olvassátok el.

3. ha újraélhetném életem egyetlen pillanatát, melyik lenne az.

túl sok fajta pillanat van, nem kell őket ismételgetni, amondó vagyok. de ha mégsem bújok ki a válaszadás alól, akkor van azért több katarzisom is.
amikor nyolcszázezer már biztos volt a milliomosban, és akkor járt le az adásidő, és még volt egy telefonos segítségem. és bementünk az öltözőmbe e.vel, és képtelenség volt abbahagyni az egymás nyakában ugrálást meg visítozást.
amikor első nap mentem el futni bánkon, és az utolsó percet végigsprinteltem, és utána az az indokolatlan sírás.
akármikor, amikor sétálok és észreveszem, hogy mennyire gyönyörű ez a város.
amikor tegnap lefutottam a vasárnapi távomat, de nem volt hol megállnom nyújtani, úgyhogy futottam tovább, és tényleg minden maradékomat beleadtam, na és közben, ahogy futkosott rajtam a borzongás (íme, két példa, hogy futni jó. felírom gyorsan máshova is, hogy tunya időszakaimban is emlékezzek).
amikor cs.val anno egy filmes haverjánál voltunk, és hozzákuporodtam a kanapén, és nagyon pár voltunk, olyan giccses, amerikai filmes pár (egyébként vicces, hogy utólag ő is azt a momentumot emelte ki mindig, hogy na az a lány, az volt a szerelmes énem).

4. mi az a téma, amiről nem szeretek beszélni.
semmi ilyen nem jut eszembe. de mondjuk nem szeretek a pszichiátriáról beszélni olyanokkal, akiknek közük ugyan nincs hozzá ("akkor te most pszichológus vagy?"), prekoncepciójuk és előítéletük viszont annál több.

5. mi az a tulajdonság, amit leginkább kedvelek a másik nemben.
váhh. hogy nem nők.

6. ki volt az, aki a legjobban elkapta a lényegemet, és mit mondott pontosan.
ha tudnám, mi a lényegem, akkor már írtam volna egy teljes müllerpéter-életművet, o.nórát laza csuklómozdulattal ütve ki a slágerlisták éléről. de többen mondták a királylányságot, és amennyiben a királylányok kicsit el vannak varázsolva, gyakrabban néznek felfelé, mint a lábuk elé, hisznek a szőke barna, olajosszemű hercegben, valamint szeretik a szép holmikat, akkor van benne valami. a zongoratanárnőm egyszer azt mondta, hogy szerinte én nagyon szeretném, ha mindenki szeretne, ez szintén telitalálat, és jelentős mértékben meghatározza, ha nem is tudatosan, a működésem. vagy m., aki szerint nem stimmel a képem meg a hangom, pedig ideje lenne ráncba szednem magam. mellesleg, ezt még télen mondta, és azóta lelkesen dolgozom az összhangon.

7. melyik a kedvenc idézetem.
mármegintezakedvencezés. ha a versek számítanak, akkor az apokrif vagy a négysoros. ha nem, akkor most épp az equus-ból, amit már bemásoltam ide. vagy a gattaca vége (maybe i'm not leaving. maybe i'm going home, meg ami előtte van). vagy ami az esküvői szövegem lesz, ha lesz:

ma indulok veled utamon. ahová mégy, oda megyek én is. ahol megállsz, megállok én is. amikor alszol, én is alszom. amikor felkelsz, én is felkelek. hangod hangzásában töltöm napjaimat, kezed érintésében éjszakáimat. és nem állhat közénk senki sem.

(erről beszéltem, amikor a királylányságot emlegettem. mert hogy szerintem ez lehet igaz.)

8. mi a legértékesebb tulajdonom.
eszmeileg a zongorám. amúgy, felteszem, a gép.

9. hiszek-e a halál utáni életben.
nagy értelmetlenség lenne, ha nem milliónyi életünk lenne, és jönnénk vissza újat tanulni, mindig másik testben. ha ez halál utáni életnek számít, akkor igen, hiszek. az örök vadászmezőket,a mennyországpoklot már gyerekként sem tudtam elképzelni.

10. ha más hivatást kellene választanom, mi lenne az.
ha most a magasztos értelmezés szerinti hivatásról (és nem foglalkozásról) van szó, akkor ezzel a személyiséggel esélyem nincs másra, mint megint csak orvosnak lenni. de zongoraművész vagy író nagyon szívesen lennék. ha meg teljesen elrugaszkodom a valóságtól, akkor írhatnék akár útikönyveket is, természetesen úgy, hogy a kiadó megfinanszírozza a világjárásomat. vagy lehetnék ételkritikus. vagy űrhajós. vagy kutyatenyésztő. vagy cukrász.

és akkor klassz lenne, ha kitöltené mondjuk j.l.s., mert rég játszottunk már ilyet, és mert tudom, hogy értelmetlen időtöltést te is ezerörömmel, bármikor. és ivory-nak is örülnék, mert kíváncsi vagyok rád nagyon, hogy mit írnál.