egyszerű jószág az én lelkem, elég neki a napfény meg a szépúj sötétkék körmök (meg a közelgő glamournapok, allright, allright). utolsó napok láblógatása, helló.
(az utánába nem gondolok bele, nem vagyok hajlandó pánikot kelteni - marad a glamour-horoszkóp és az őszi sminktrend [nem mintha érdekelne, macskára festem a szemeim úgyis].)
cate blanchett-rajongó lettem újra (a notes on a scandal óta imádom), tökéletes blue jasmine volt, egyszerre taszító és ölelnivaló, szétesett és gyönyörű. előtte meg a little fish-ben láttam, ami lehetne egy újabb drogos film, de nem az. nem is tudom, mikor kötött le utoljára annyira egy viszonylag kevés történésről szóló, kevés szálon futó film, mint az.
woodyallenista nem vagyok, főleg, mert van egy koncepció a fejemben, hogy milyenek a woody allen-filmek (mint az annie hall, mondjuk, ami egyáltalán nem tetszett, vagy a belső terek, ami viszont tetszett). és se ez a blue jasmine, se a match point, se a vicky christina barcelona, se az éjfélkor párizsban nem woody-s eszerint a koncepció szerint (ellenben mindet nagyon szeretem). a rómának szeretettelt tegnap néztem meg léleksimogatónak, az valahol félúton van az én szubjektív mércém szerint (és nem volt rossz sem, de nem hiszem, hogy rákívánnék még egyszer).
most meg rájöttem, hogy töksok filmjét láttam ahhoz képest, hogy azt hiszem, nem is szeretem (a férfit látok álmaidbant is, ami egy kalap sz**, meg a jónevű senkit is, de azt még gyerekként és nem emlékszem).
és azt is hiszem, hogy azért lett ilyen hirtelen írhatnékom, mert teregetni kéne helyette meg cikket írni a szombatiról, ha már olyan nagy volt a szám, hogy újságíróskodni szeretnék.
ez volt a legszebb a little fish-ben. persze, hogy megint a zene. persze, hogy megint azok a hülye szavak:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése