végletesen szép az élet, úgyhogy a tanulás miatti szociális nihilt sikerült olyan szinten kompenzálnom, hogy már a lábamon is alig, az agysejtjeimről nem is beszélve, és az egész hét hasonlóan pihentető lesz. megspékelve azzal, hogy sikerült felvennem a neurót az uzsokiba, és mivel azt a keveset is elfelejtettem, amit a gyerekneurón magamra szedtem, most teljes pánik van a mélyben, hogy nem fogok megfelelni. merthogy itt nekem most brillíroznom kell, itt elvárások vannak, itt meg kell mutatnom, aki nem vagyok. durva, hogy a nagyjából mérhetetlenül magas teljesítménykényszeremet is lehet hova fokozni.
közben megszültem ma a motivációs levelet a másik kórházba, csütörtök óta halogattam. nem voltam túl motivált a megírásában, tekintve, hogy abban sem vagyok motivált, aminek érdekében írnom kellett. fasza.
a végleteknél maradva, szerencsére vagy az van, hogy nem veszek magamnak semmit (elmúlt hónapok), vagy az van, hogy túl sokmindent veszek (péntek délután kettőtől hatig). persze mindegyikre szükségem volt, mindegyik szép, mindegyik tetszik. csak a bankszámlám ne sírna olyan hangosan, meg az a bűntudatos hang a fejemben folyton.
és szombat óta visszatértem a normálisan étkezők világába, az első egy ham & eggs volt a hadikban reggeli gyanánt, aztán meg se éheztem este kilencig. és három napja veszem magam elé a szokásos csokit a kávéhoz, és még csak meg se kívánom (vö. végletek). ha másért nem, ezért már megérte.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése